Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 21. 1927-1928 (Budapest, 1929)

Fuvarozási ügyiéi. Kt. 393—433. §§. 623 tehát nem felelős. Alperes azt a napot, amelyen a szóban levő összeget kéz­hez vette, naptárszerüleg nem jelölte meg, hanem csak általánosságban je­lezte, hogy a pénz hozzá 1919 március havában folyt be, miért is a m. kir. Kúria az árfolyamkülönbség kiszámításának kezdő napjául az 1919. évi már­cius hó közepét vette. A felperes a módosított kereseti kérelmében második helyen említett kártérítési követelését a borküldemény elveszésére alapítja, amely — elő­adása szerint — részben amiatt következett be, mert az alperes őt, mint fel­adót, a N. E. 18. cikkében foglaltak ellenére nem értesítette az áru feltar­tóztatásáról. Az áru elveszéséből származtatott ennek a kártérítési igénynek elévülésére nézve a N. E. 45. cikkében foglalt szabályok az irányadók, ezek szerint pedig az ily követelés egy esztendő alatt évül el; a N. E. 44. cikké­nek 1. pontjában megjelölt eset ugyanis nem forog fenn, mert a felperes nem szolgáltatott adatot arra, hogy az alperes a kárt csalárdságból okozta, az áru feltartóztatásáról való értesítés elmulasztása pedig a fellebbezési bíróság helyes okfejtése szerint az akkori zavaros politikai viszonyok közepette vétkes gondatlanságnak nem tekinthető. Nen sértette meg tehát az anyagi jogot a fellebbezési bíróság azzal, hogy a felperes eme követelésének elévü­lési idejét egy évi időtartamban állapította meg. Az sem áll ellentétben az anyagi joggal, hogy a fellebbezési bíróság az egy évi elévülési időt a pernek 1923. évi április 4-től 1925. évi július l-ig tartó szünetelése alatt befejeződöttnek vette. S birói gyakorlatban kifejlő­dött és a kir. Kúriának a Polgárijogi Határozatok Tárába 99. szám alatt felvett elvi határozatában is kifejezésre jutott anyagi jogi szabály szerint ugyanis abban az esetben, ha a per a feleknek a perfelvételi vagy a tárgya­lási határnapra meg nem jelenése következtében szünetelővé válik és vala­melyik fél az elmulasztott határnaptól számított két hónap elteltével (Pp. 446. §, 2. bek.) uj határnap kitűzését nem kéri, a keresetindításnak magán­jogi hatálya, s így az elévülést félbeszakító hatálya is az említett két hónap elteltével megszűnik. Már pedig a fennforgó esetben az elmulasztott tárgya­lási határnaptól számított két hó elteltével megkezdődött elévülésnek egy évi határideje a szünetelés alatt be is fejeződött, (1926 nov. 12. — P. IV. 1572/926.) Biztosítási ügylet. (Kt. 453—514. §§. Í927: X. t.-c.) 1015. Kt. 468. §, A 468. §-nak a negyvennyolcéra! határidőre vonatkozó rendelkezése — az állandó birói gyakorlat értelmé­ben— dispositiv természetű; a felek ezt a határidőt közös meg­állapodással kitolhatják és megállapodhatnak abban, hogy a biztosító az ajánlat keltétől számított 45 napon belül nyilatkoz­zék az ajánlat felől és hogy nem szükséges, miszerint a biztosító az ajánlattevőt az ajánlat elfogadásáról értesítse; ha az értesí­tés ezen a határidőn belül elutasító értelemben történt, a szerző­dés nem jött létre, még ha a biztosító az ajánlatot könyveibe be is vezette és a kötvényt ki is állította, de azt ki nem adta ÍK 1927 máj. 31. — P. VII. 7737 1926.)

Next

/
Thumbnails
Contents