Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 21. 1927-1928 (Budapest, 1929)

30 Közigazgatási jog. katonai szolgálatának beszámíthatóságát tehát, a törvényhatósággal való vonatkozásban is, a katonai ellátási törvény rendelkezései szempontjából kell vizsgálat tárgyává tenni. Az 1921: XXXII. t.-cikk 5. §-ának a) pontja értel­mében pedig szolgálati időnek kell beszámítani a szolgálatba lépés, a be­sorozás vagy a kin2vezés napjától kezdve a nemzeti hadseregben, továbbá a m. kir. csendőrségnél, a volt m. kir. honvédségnél, a m. kir. népfölkelésnél, a közös hadseregben vagy a haditengerészetnél eltöltött minden tényleges szolgálati időt, a 6. §-ban felsorolt időtartamok kivételével. Az ezen törvény­szakaszban felsorolt kivételek között a hadkötelezettség alapján (tehát nem a hivatásos minőségben) teljesített tényleges szolgálati idő nem foglal helyet és így a katonai ellátási törvény értelmében, a hadkötelezettség alapján teljesített tényleges katonai szolgálati időt be kell számítani, miért is nyil­vánvaló, hogy a panaszosnak a hadkötelezettség alapján teljesített tényleges katonai szolgálati ideje, a polgári nyugilletményeinek szempontjából beszá­mításra alkalmas szolgálatnak jelentkezik. Az 51001924. M. E. számú rende­let I. fejezet 21-ik pontjának második bekezdése szerint, hadiév hozzá­számításának abban az esetben van helye ha a tisztviselőnek a beszámítható szolgálati ideje a kilenc évet és hat hónapot meghaladja. Tekintettel arra, hogy a panaszosnak a katonai szolgálati idejének beszámítása folytán, a nyugdíjra igényt adó legkisebb szolgálati ideje megvan, az is nyilvánvaló, hogy a panaszosnak a hadiévek hozzászámítására jogszerű igénye van. (1927 dec. 6 3497/927. K ) Községi (r. t. városi) ügyek. 7. 1886:XXIL t„-c. 10. §. Az általános kereseti adó fizetése a község jövedelmeihez való hozzájárulás, ami 4 évi helyben lakás esetén a községi illetőség szerzésére alapot nyújt. (Kb. 1927 jul. 19. 5310 926. K.) 8. 1886: XXII. t.-c. 57. §. Rendezett tanácsú város tiszt­viselői a képviselőtestületnek a tisztviselői létszám apasztása, illetőleg a létszámapasztá^ mellőzése tárgyában keletkezett ha­tározata meghozatalában, s ezenkivül az egyes tisztviselők a ha­tározatnak a saját személyüket illető járandóságok megállapí­tására vonatkozó része meghozatalában részt nem vehetnek. Kb. M. város képviselőtestülete a m. kir. belügyminiszternek a létszám­apasztás végrehajtása, illetőleg a feleslegesekké vált tisztviselői állásoknak az azokat betöltők rendelkezési állományba helyezése utján való megszüntetése tárgyában 5600/1926. szám alatt kibocsátott körrende­lete folytán tartott ülésén kimondotta, hogy a tisztviselői létszámot tovább nem apasztja. Ugyanebben a határozatban a képviselőtestület a tiszt­viselők illetményét is megállapította és pedig nem az állással rendszerint egybekötött összegben, hanem arra való tekintettel, hogy az egyes tisztvise­lők korábban magasabb járandóságokat élveztek — személyenként minden tisztviselőre nézve külön-külön. Abban a kérdésben, hogy a tisztviselői állá-

Next

/
Thumbnails
Contents