Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 21. 1927-1928 (Budapest, 1929)

Kereskedelmi jog. adni, nem vonható alapos következtetés arra, hogy a P. takarékpénztárt kedvezményező eljárás nélkül a szükséges alaptőkefelemelés biztosítható nem lett volna. Arról sem lehet szó, hogy az alperes részvénytársaság üzeme fenntartása céljából nélkülözhetetlen hitel biztosítása tette volna szükségessé ezt a juttatást. Ennek nemcsak az V. alatti alaptőke felemelési tervezet tartalma, hanem S. Lajos, a P. takarékpénztár elnökigazgatójának a fellebbezési bíróság által valónak elfogadott vallomása is ellentmond, mely szerint a P. takarékpénztár azért nyújtotta a hiteleket az alperesnek és pedig 1920. évtől kezdve viszonylagosan nagyobb arányban, mint aminőben más vállalatokat részesített hitelben, mert az alperesi vállalat jó volt és mert a takarékpénztárnak, mint részvényesnek érdeke is azt kívánta. Hiszen az alperes saját előadása szerint a P. takarékpénztár már ezen alaptőkefelemelés előtt is 29—30% arányban az alperesi részvénytársasági részvények tulajdonosa volt és így a maga érdekét szolgálta azzal, hogy az alperesi vállalatnak a szokásos kamatláb mellett hitelt nyújtott. Ez magyarázza meg azt hogy a II. alatti folyószámla tartalma és a M. Dávid szakértő által véleményében az alperes üzleti könyvei alapján feltüntetett adatok szerint a P. takarékpénztár legnagyobb részben már az alaptökefelemelés előtt nyújtotta az alperesnek azt a kölcsönt, amely a szerb megszállás után szükséges beszerzésekre fordíttatott és amelyet az alperes az alaptőkefelemeléssel elért összeggel fizetett vissza. Ezenkívül figyelembe veendő az is, hogy az 1921. évi mérleg szerint — amely évben az alperes válságos helyzetbe jutását vitatja — ez az üzletév nyereséggel záródott, hogy a nagyobb arányú: künnlevőséggel, áru és anyagkészlettel szemben számot csupán alig tevő tartozás állott fenn, emellett a szakértők véleményéből következőleg az alperes ingatlanában és gyári felszerelésében is nagyértékü vagyonnal rendelkezett Mindezek egybevetése kizárja azt, hogy az alperesnek az alaptőkefelemelés idejében fennállott állapota oly válságos lett volna, hogy a felszámolás csak azáltal volt elkerülhető, hogy a P. takarékpénztárnak nagyobb arányú hitelnyújtása a részére történt külön részvényjuttatással biztosíttatott. Egyébkent az alperes azon előadásából, hogy a P. takarékpénztár megítélésétől függött, hogy meddig terjedhető hitelt nyújt, következik, hogy nevezett fix keretek közt nem kötelezte magát az alperes pénzszükségletének ellátására, és így a takarékpénztár részére az alaptőkefelemeléssel kapcsolatban a régi részvényesek rovására nyújtott áldozat a takarékpénztár hitelnyújtása által megokoltnak nem jelentkezik. Ezekből folyik, hogy a régi részvényesek egyetemétől elvont részvényeknek a belértéknél lényegesen alacsonyabb árban a P. takarékpénztár részére juttatása az alperes helyzetére tekintettel szükséges és gazdaságilag indokolt nem volt, — és hogy az ily módon történt alaptőkfelemelés utján a régi részvényesek ok nélkül megkárosíttattak, a P. takarékpénztár pedig az ő rovásukra jogellenes előnyben részesült, amely eljárás ellenkezik a törvénynek (Kt. 163. §.), a részvényhez fűződő részvényesi vagyonérdekeltség védelmét célzó azzal a rendelkezésével, hogy minden részvényest a társasági vagyon aránylagos része illeti, — és ellenkezik a jó erkölcsök által megszabott