Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 21. 1927-1928 (Budapest, 1929)

552 Kereskedelmi jog. kétségtelen, hogy az alperes ellen támasztható nyugdijkövetelésekre nem kivánta kiterjeszteni a 7200/1925. M. E. számú rendeletnek kizárólag a m. kir. államvasutak nyugdíjasaira, ny ugbéreseire és azok özvegyeire és árváira vonatkozó 89. pontjában foglalt azt a rendelkezést, mely a m. kir. államvasutak vagy ennek nyugellátási intézetei ellen ilyen cimen támasztható követelések érvényesítése elől a rendes birói utat elzárta. Nyilvánvaló ez abból is, hogy a 7200/1925. M. E. számú rendelet az 1924: IV. t.-c-ben foglalt felhatalmazás alapján bocsáttatván ki, annak célja az állami háztartás egyensúlyának helyreállítása volt és ezért csupán az állami intézményekre terjedt ki, miért is a törvény céljával és szellemével is ellenkeznék, ha az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állami pénzügyi okokból foglalt hatásköri szabályozás a nem állami, hanem az állam által még át nem vett magánvállalatokra is kiterjesztetnék. Ezért nem helytálló alperesnek válasziratában felhozott az az álláspontja, hogy a jelen követelés a kir. Kúria jogegységi tanácsának 31. számú polgári döntvénye értelmében nem tartozik rendes birói útra és hogy ekként a Pp. 180. §. 1. pontjában említett és hivatalból észlelendő pergátló körülmény forog fenn. II. Felperesnek az a panasza, hogy 42 évi szolgálata után történt végellátása nem az 1906. évi 260. számú körözvény alapján történt, mely olyan munkás részére, ki 40 évet meghaladó ideig szolgált, 780 korona évi kegydijat állapított meg, amely őt aranykoronában illeti, holott alperes részére csak havi 18 aranykoronát utal ki. Ez a panasz azért nem alapos, mert kétségtelen ugyan, hogy az 1906. évben korona alatt arany értéket értettek, azonban a háború óta bekövetkezett pénzromlásnak éppen az a következménye, hogy a korábban teljes aranyértékben elgondolt nyugellátás mértéke vagy áiértékelés vagy külön jogszabályok szerinti uj megállapítás alá esik. Az 1926: XVI. t.-c. 2. §-a értelmében az alperes vasútnál a nyugdijtermészetü járandóságok mértékére nézve külön jogszabályok irányadók és e külön jogszabállyal való szabályozás a törvényes felhatalmazás alapján kibocsátott 9282/1926. M. E. számú rendelettel meg is történt, miért is felperes kegydijának mértékére nézve az említett rendeletben foglalt jogszabályok az irányadók. A most felhívott rendelet e járandóságok mértéke tekintetében kifejezetten a m. kir. államvasutak nyugdíjasaira és nyugbéreseire vonatkozó szabályokat mondta ki irányadóknak; a kegydijra nézve pedig 2. §-ában azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a végellátási intézetekhez nem tartozó alkalmazottak, illetve ezek özvegyei és árvái részére kegydijként annak az összegnek a fele utalható ki, mely őket megilletné az esetben, ha az alkalmazott férj, atya valamelyik végellátási intézetnek tagja volna. Minthogy pedig nem vitás, hogy e szabályok szerint felperest abban az esetben, ha az alperesi nyugbérpénztár tagja lett volna, beszámítható szolgálati idejére tekintettel 36 aranykorona nyugber illetné, az idézett rendelet értelmében neki, mint nem pénztári tagnak, kegydijként ennek az összegnek a fele. azaz 18 aranykorona jár, amit nem vitásan meg is kap. Ezzel a megállapítással szemben felperesnek az a panasza, hogy a nem szakképzett munkások B) csoportjába sorozása nem helyes; mert az alpe-