Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 19. 1925-1926 (Budapest, 1927)

Községi ügyek 3 felülbírálása azonban, csak a törvényben előirt határidő alatt és az ott megjelölt hatóságoknál kérhető. Ha a névjegyzék ellen az abba állítólag szabálytalanul felvet­tek kihagyása céljából, az eljárás kellő helyen és időben folya­matba nem tétetett, a névjegyzék az ál Utólag szabálytalanul fel­vettek jogosultsága szempontjából jogerőssé válik és az illetők jo­gosultsága, a képviselőtestület más ügyre vonatkozó valamely határozatának felülbírálása kapcsán, már vita tárgyává nem tehető. Minthogy pedig nincs adat arra, hogy a névjegyzékbe állító­lag szabálytalanul felvett hét állami tisztviselő kihagyása érdeké­ben, annakidején a névjegyzék jogorvoslattal megtámadtatott volna, a nevezettek képviselőtestületi tagsági minősége, a tiszt­újítás érvényessége kérdésének elbírálása kapcsán már vizsgálat tárgyává nem tehető. De ha a névjegyzék ellen a hét tisztviselő kihagyása céljából törvényszerű jogorvoslat adatott volna is be, ezek szavazata — a már részletesen kifejtettek szerint — csak abban az esetben volna semmisnek minősíthető, ha a névjegyzékből való törlésük a tiszt­újítás előtt elrendeltetett volna, aminek megtörténtét a panaszos sem állítja, Az a panasz, hogy a tisztújítást — az 1886. évi XXII. t.-c. 45. §-ának második bekezdése értelmében — csak a legtöbb adót fize­tők névjegyzékének kiigazítása és a választók névjegyzéke ellen beadott fellebbezéseknek végső fokon való elintézése után lett volna szabad megtartani, szintén alaptalan, mert az 1886. évi XXII. t.-c. 45. §-a nem a tisztujitásról, hanem a képviselőtestületi tagok­választásáról rendelkezik, és mert a tisztújítás, a már előadottak szerint, az idézett törvény 53. §-a értelmében, a képviselőtestületi tagok választásának és a legtöbb adót fizetők névjegyzékének jog­erőre emelkedése előtt is, joghatályosan megtartható. A panaszosok kilenc helyettes városi tisztviselő és pedig dr. S. N. helyettes városi tanácsnok, T. F. helyettes adópénztárnok, M. J. helyettes közgyám, P. I. II. aljegyző, dr. J. D. helyettes tiszti fő­ügyész, E. J. helyettes főmérnök, N. A. helyettes I. aljegyző, B. V. helyettes közpénztárnok és V. Gy. helyettes számvevő szavazatá­nak érvénytelenné nyilvánítását azon az alapon kérik, hogy ezek az elöljárót megillető szavazati jogot érvényesen nem gyakorol­hatták. Minthogy azonban B. V. és V. Gy. — a szavazatok feljegyzé­sét tartalmazó iv szerint — a polgármesterválasztásnál, amelynek érvényessége szempontjából a helyettes tisztviselők szavazata döntő jelentőségű lehetett, nem szavaztak, ezeknek szavazati jogo­sultságát az ügy eldöntése céljából vizsgálni nem kellett. Az 1886. évi XXII. t.-c. 58. §-a szerint a szavazati jog az eb­1*

Next

/
Thumbnails
Contents