Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 19. 1925-1926 (Budapest, 1927)

194 Btk. 171—171. §§. roit tulajdonságok valamelyikének közösségénél fogva a tár* sadalmi életben a más osztálybeliektől mint külön osztályt szoktak megkülönböztetni. A zsidóságot azonban egyenjogú* ságuk óta egész általánosságban e körülmények egyike sem fűzi össze olyan érdekközösségbe, amelynek folyományaként őket, mint zsidókat, az ország többi polgáraitól különböző személyösszességnek lehetne mondani. Külön nemzetiségek alatt az anyanyelvük azonossága folytán együvé tartozó, ezen az alapon történeti múltra visz* szatekintő és az anyanyelvükhöz ragaszkodó néptajokat kell érteni. Már pedig a zsidóságnak külön anyanyelve nincs, hanem a zsidók mindenkor az érdekkörükben éiő nyelveket beszélik és az anyanyelvük is ezek szerint igazodik. Magyar? országon tehát jogászi szempontból külön zsidó nemzetiség* ről nem lehet beszélni. Kb. Az alsófoku bíróságok helyesen állapították meg, hogy vádlott a vád alapjául szolgáló cikkében Magyarország nem zsidó honpolgárait az ország zsidósága ellen gyűlöletre izgatta. A Btkv. 172. 2. bekezdésére alapított vád szempontjából tehát, tekintettel arra, hogy ebben az esetben ugy a vád, mint a védelem szempontjából, valamint az alsófoku bíróságoknak e tekintetben nem ellentétes felfogása szerint sem lehet szó nemzetiségnek valamely más nemzetiség elleni izgatásáról, csupán az igényel bővebb megfontolást: vájjon a vádlott ama cikkével, mely miatt ellene vád emeltetett, valamely néposztályt avagy valamely hitfelekezetet izgatott-e gyűlöletre egy másik néposztály avagy hitfelekezet ellen1? A kir. Kúria ebben a kérdésben mindenekelőtt a vádlott védőjének azzal a kifogásával foglalkozott: hogy a vádlott cselekményére a Btk. 172. §-ának 2. bekezdése már csak azért sem alkalmazható, mert vádlott a vád alapjául szolgáló cikkében a zsidóságot, mint népfajt ostorozta, a népfaj pedig a törvény határozott szövege szerint nem tárgya a Btk. 172. 2. bekezdésébe ütköző izgatásnak, mert hiszen ez a törvényhely csupán az osztály, nemzetiség és hitfelekezet elleni izgatást minősiti bűncselekménynek. Abban igaza van a védőnek, hogy a Btk. 172. §. 2. bekezdése a népfaj szerinti megkülönböztetést nem emliti. De éppen ebből az okból teljesen közömbös, hogy az állampolgároknak az a személyösszessége, mely ellen a vád szerint az izgatás elkövettetett, külön népfajnak minősitendő-e vagy sem; következéskép a vádlottat a büntetőjogi felelősség alól egymagában nem mentesítheti az a felfogása, hogy ő a zsidóságot, mint azt a személyösszességet, melyet a cikkében pellengérre állított, külön népfajként kezelte. A Btk. 172. §-ának alkalmazása szempontjából ugyanis az izgatás tárgyát illetően csupán az a lényeges kérdés, hogy a vádlott valamely néposztályt, nemzetiséget avagy hitfelekezetet izgatott-e a másik ellen, tekintet