Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

88 lottra nézve még ennek a tett elkövetése utáni ama kijelentéséből is: „Agyonszúrtam X. Y.-t". Igaz ugyan, hogy a halálos szúrásokat csak J. J. vádlott ejtette a sértetten, ámde P. P. vádlott közreműködése nélkül J. J. cselekményét nem hajthatta volna végre és igy P. tevékenysége az adott esetben, és különösen az a ténye, hogy a sértettet lefogva tartotta, mialatt társa az ő szeme láttára közös áldozatukon a halálos szúrásokat ejtette, szintén elkövetési cselekedet volt, ugy hogy a közös tettesi akarat és a közreműködés egységénél fogva a vádlottak tettestársaknak tekintendők, kik a beállott eredményért mint ilyenek felelősek: P. P. vádlottra nézve csak annyiban lévén kisebb ezen felelősség, hogy tettesi tevékenységének mértéke kevesebb volt J. J.-énál, ami azután a büntetések kiszabásánál megfelelően érvényesült is. (1920. május 18 — B. I. 1121/1920. sz. Bjt. LXXII. 243.) 137. 281. §. 92. §. Erős felindulás. K. A Btk. 281. §-a szerinti erős felindulás esete csak akkor állapitható meg, ha a tettes lelki egyensúlyát a bűnös gondolattól távol eső valamely cselekvés, vagy körülmény oly mértékben zavarja meg, hogy az akaratelhatározást a felzaklatott szenvedély lényegesen befolyásolja, s az ölési szándék ilyen lelkiállapotban keletkezik és rögtön, mielőtt a felzaklatott szenvedély lecsülapulhatott volna, hajtatik végre. A jelen esetben az Ítélőtábla az erős felindulás alapjául egyrészről a férjének hadifogsága alatt más férfitől teherbe esett vádlottnak az orosz hadifogságból már hazatérőben volt férjétől való rettegését, másrészről a szégyenérzetet és ezenkívül a szüléssel járó fájdalmakat s a fájdalmakkal járó izgatott lelkiállapotot fogadta el. Az Ítélőtáblának ez a jogi felfogása azonban téves, mert: a vádlottnak a terhesség tartama alatt elég hosszú ideje volt ahhoz, hogy a teherbeesés körülményeivel és annak következményeivel számot vethessen, s a következmények horderejét nyugodtan mérlegelhette, a szégyenérzet és a még mindég távol levő férj hazaérkezésétől való rettegés tehát, ha csakugyan megvolt is, már nem oly lelkiállapotként jelentkezik, amely a nyugodt elhatározás lehetőségét kizárva, az akaratelhatározási képesség szabadságát kis mértékben is elhomályosíthatta és korlátozhatta volna. Azok a körülmények pedig, hogy a vádlott több gyermek anyja, már többször szült, hogy szülésznőt nem hivatott, hogy az újszülött gyermek megölésére alkalmas módot választott, hogy a gyermek megölése után a gyermek hulláját köténybe csavarva, egy papirdobozba tette és három napon át (1918. június l-ig) a szobájában tartogatta, azután pedig a kertben elásta és hogy a terhességét és a gyermek megszületését N. N. szülésznő előtt, sőt eleinte a csendőrség előtt is tagadta, arra mutatnak, hogy a vádlottnál nem a szülési fájdalmak és az ezzel járó lelkiállapot váltották ki az ölési szándékot, hanem, hogy a vádlott a szüléshez is azért nem hivott segélyt, hogy az általa a szülési fájdalmak bekövetkezte előtt elhatározott ölési szándékot megvalósíthassa. Tévedett tehát az ítélőtábla abban, hogy a vádlott javára az erős felindulást állapitotta meg s ennek következményekép tévedett a bűncselekmény minősítése és a büntetés kiszabása tekintetében is.