Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

86 Istvánnal, ha csak rövid ideig is, de akarata szerint mégis külön szobában négyszemközt beszélhetett. A beszélgetés tárgya különben az volt, hogy a vádlott valami Ruzicska nevü hadbirót keres, akihez egyébként gr. Tisza támogatását kérte s aztán távozott anélkül, hogy magát megnevezte volna. Gr. Tisza István rögtön kijelentette, hogy benyomása szerint a vádlott csak azért jelent meg a lakásán, hogy az ottani viszonyokat kikémlelje. Ezt a kir. törvényszék tényként meg is állapitotta annak hozzáadásával, hogy a vádlott távozóban azt mondotta kisérő katonáinak: Gyerünk, a Kegyelmes Ur csak ebédeljen meg, majd délután 4 órakor eljövünk érte atutón, hogy a nemzeti tanács elé vigyük, addig sehova sem szabad mennie. Végleges eltávozása előtt azonban a vádlott a villa körül még szétnézett, terepszemlét tartott, sőt az ott tartózkodó csendőröknek az alagsorban volt helyiségében is széttekintett; aminthogy előbb egyik-másik csendőrnek rangjelzését, sapkarózsáját is leszedte. A ténymegállapítás szerint a vádlott látogatásának célja az volt, hogy megállapítsa, vájjon gr. Tisza István budapesti lakásán tartózkodik-e, őrzik-e és hogyan közelíthető meg? Megállapítja a tényállás e látogatás és az aznap délután véghezvitt gyilkos merénylet között való szerves kapcsolatot; mert a merénylet délelőttről ép a vádlott kémlelése miatt maradt délutánra, amikor az be is következett, körülbelül olyan időben, amikorra a vádlott a délutáni eljövetelöket előre jelezte. Valónak elfogadott és megállapított tény végül az is, hogy G. M. vádlott 1918. október 31-én délután két autón összes vádlott társaival együtt megjelent gr. Tisza István lakásán, ahová előzően megállapított terv szerint behatoltak, elhelyezkedtek; nevezetesen G. M. vádlott a lakás előcsarnokában őrt állott, a tetteseket fedezte, kifelé összeköttetést tartott fönn mindaddig, amig a tettesek £i gyilkosságot végrehajtották, amiben való részvétellel a vádlott utóbb fennen dicsekedett. A védő semmíségi panasza a Bp. 385. §. 1. b) pontja alapján a vádbeli cselekmény minősítését támadja, nyilván azért, mert az ölési szándék előre történt megfontolását vádlottnál megállapíthatónak nem tartja. Ez a panasz nem helytálló, mert a való tényállásnak előzményes részei, időbelileg ugyan két részre szétváló, de mégis szerves egységbe összeforró tagoltsága, továbbá a gyilkosság hosszabb előkészítését a kivitel szervezése, a szerepek szétosztása és a végrehajtás részeinek pontos összevágása a gondos, tudatos és a részletekig menő megfontolás hiánytalanul tökéletes képét nyújtják, E megfontolás, e higgadt készülődés, e tervszerű célratörés pedig talán a legkirivóbban G. M. vádlott cselekményéből tűnik ki, aki kémkedő látogatásával a gondos és előrelátó óvatosság, a megfontolva cselekvő elhatározás példáját szolgáltatja, s cselekményének a beosztásával maga bizonyítja, hogy a nyugodt kitervelés keretében higgadt lélekkel végezte el azt, amit reá bíztak. A minősítés mindezért törvényes. Ami a G. M. vádlottra kiszabott büntetést illeti, azt a Btk. 92. §-ának alkalmazásával a kir. Kúria sem találta enyhitendőnek; mert e vádlott javára enyhítő körülménynek csak a büntetlen előéletét fogadja el. Az idegesség, a belátást esetleg korlátozó ingerlékenység enyhítőnek nem vehető, mert a vádlott nem erős indulatok hatása alatt cselekedett, hanem látszólagos ürügyek ügyes kihasználásával, nyugodt biztonsággal. Ha a főtárgyaláson ideges volt, azt perbeli helyzete idézte elő. Az erkölcsi jelentőségében a