Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

54 kiszámított magatartásával, célzatos nyilatkozataival, vágyó megnyugvásával, akaró helyeslésével, buzditó gúnyjával s más sokféle módon gyakorol döntő befolyást a tettes ölési elhatározására. A kir. Kúria ugy találta, hogy özv. J. J.-né egész ténykedése nemcsak könnyítette, előmozdította, támogatta és ébrentartotta A. A.-nak ölésre való elhatározását, hanem ezen elhatározás létrejöttének, megerősödésének s ölési cselekményben való reálizálódásának döntő tényezője volt. S a kir. ítélőtábla téves minősítésének második oka, hogy özv. J. J.-né tevékenységének, szellemi ráhatásának e döntő erejét a gondolat forrásának előtérbe állításával másodrangunak nézte, lélektani erejét, hatását s ezzel jogi jelentőségét félreismerte. A bűncselekmény elkövetésére való reábirás kérdése ugyanis minden esetben azon viszony alapján mérlegelendő és tisztázandó, amely a felbujtó és a felbujtott között fennáll, mert csak e viszonyból kiáramló erőknek egy oldalon való egyéni energiája és a más oldalon való érvényesülése adhatja hű képét a befolyásnak és a lelki ráhatás mértékének. Szóval gondos egyéniesités kell e helyütt is, mert a lelki ráhatásnak és a lelki befogadásoknak abszolút szabálya nincs. Ezen elvből kiindulva, a jelen esetben megállapítható, hogy A A. özv. J. J.-vel szemben akaratgyenge ember volt, aki ennek a rajongásig szeretett nőnek befolyása alatt állott, azt tett, amit az akart, mert csak egy vágya volt, hogy a nőt bírhassa. A nő hatása vádlottársára annyira erős és kétségtelen, hogy az alsóbiróságok ténymegállapítása szerint, még az eljárás során is a nő jelenlétében, arra terhelő vallomást nem tesz, ilyenre csak távollétében merészkedik. Ezt az akaratgyenge embert az ölés véghezvitelétől kétizben csak hajszál választotta el, de visszalépett, mert önmagában — a nő távollétében — nem volt lelki ereje, félt, elvesztette bátorságát, amely csak akkor tért vissza és vert benne gyökeret, mikor az asszony lenézően a férfiasságát vonta kétségbe. Akkor, erre a behatásra, szedte magát össze, s egy kis borral is erősödve, végrehajtotta a maga és a nő tervét, amelyet a nő erkölcsi ereje befolyása nélkül talán sohasem valósított volna meg. Ezen és nem más alapon kell fontolóra venni azt, hogy a nőnek a férje eljusztitására való vágya, ennek a kérdésnek gyakori megbeszélése, a tervek helyeslése, az A A.-ban dolgozó félelem gúnyolása, férfiasságának lekicsinylése, mily lelki hatásokat váltottak ki az olyan az érzéki szerelemtől elvakult, akaratgyenge, de az asszony kegyeire áhítozó emberben, mint amilyen A. A. volt, s akkor lehetetlen más eredményre jutni, mint arra, hogy az asszony tudta, miképp uralkodik az emberen, vezette őt, ahogy jónak látta, s elvégeztette vele lassan és szépszerével azt, amit akart, mert akarat tekintetében A. A. engedelmes, de félénk, gyarló szolgája volt csak özv. J. J.nak. Hogy a férj halálát A. A. is akarta, az az asszony részéről jött reábirás lehetőségét ki nem zárja, mert a reábirás fogalmának nem kelléke, hogy a felbujtó lelki ráhatása az elhatározás kizárólagos oka legyen, csak az a kellék, hogy ez a ráhatás az elhatározást előidéző motívumok egyike legyen. A tettes hajlandósága a bűncselekmény elkövetésére a felbujtás megállapítását nem teszi lehetetlenné, ha a rábírás oly értelmi működés formájában jelentkezik, amely a vágyat elhatározássá fejleszti ki és megérleli, s így a