Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

55 tettest olyan cselekvésre veszi rá, amelyet az a vágyánál, a gondolatánál maradva nem fejtett volna ki. Nemcsak az a felbujtó, sőt nem is mindig az a felbujtó, aki a bűncselekmény elkövetésére az első impulzust adja, hanem az, aki akár egyedül, akár más hasonló bűncselekményektől segitve, a tettes akaratát odahajtja, hogy az a kivánt bűncselekmény elkövetését elhatározza s véghezvigye. Mindezek gondos mérlegelése után a kir. Kúria arra a meggyőződésre jutott, hogy özv. J. J.-nek cselekvése, magatartása, értelmi működése, az ingadozó tettes ölésre irányuló akaratelhatározásának ha nem is egyedüli, de fő- és döntő tényezője volt. S mert maga is akarta férje megölését, célzatosan élesztgette, erősitette a tettes akaratelhatározását; s mert tudta, hogy a tettes terve a gyilkosság bűntettét megvalósítja, ezt a tervet a tettesre való befolyása erejének teljes tudatában megfelelő értelmi ráhatással meg is valósittatta vele: özv. J. J.-né vádlott bünrészessége mindezeknél fogva nem bünsegédség, hanem a gyilkosság bűntettére való szándékos ftlbujtás, ezért kellett a jelen ítélet rendelkező része szerint határozni. 2. A. A. vádlott tettesi cselekményét az alsóbiróságok helyesen minősítették gyilkosság bűntettének, mert az eddig kifejtetteken felül a valónak vett tényállás szerint, ez a vádlott özv. J. J.-né iránt való érzéki vágyódásából hajtva, hosszabb időn át foglalkozott az útjában álló férfi meggyilkolásának, ő benne támadt, de a vádlott társa által megérlelt s akaratelhatározássá fejlesztett gondolatával. E gondolatot soha el nem ejtette, vádlott társának erős befolyása alatt érlelte, megvalósítására több módot eszelt ki, több alkalmat választott s végül is hosszabb tépelődések után megerősödött ölési szándékát megvalósította. E vádlott szándéka tehát kétségtelenül előre megfontolt szándék, amely az ölési gondolat első megvillanásától az elhatározás megvalósításáig nemcsak hosszabb időn át fejlődött és alakult ki, hanem a visszatartó ingereknek vádlott társa értelmi befolyása által történt legyőzésével — ez a szándék uralomra jutott és lett az akaratelhatározás és a cselekvés parancsoló erejévé. Az e részben használt semmiségi panasz tehát teljesen alaptalan. 3. Ami végül a büntetések rendkívüli enyhítését illeti, a m. kir. Kúria a Btk. 92. §-ának alkalmazására egyik vádlottnál sem talált jogalapot az ebben az irányban bejelentett semmisségi panaszok ennélfogva szintén alaptalanok. Vádlottak ugyanis a hazájáért, a harctéren küzdő, s minden tekintetben kifogástalan férjet megcsalták, s utóbb elpusztitották; házaságtörő, erkölcstelen vágyaik kielégítésének kedvéért cselekedtek; a kommunizmus idején a vizsgálati fogságból kiengedtetvén, a bűnös együttélést nyomban folytatták. E felette súlyosbító körülményekkel szemben az alsóbiróságilag megállapított enyhítő körülmények értéke nem bír azzal az erkölcsi jelentőséggel, amely a büntetésnek rendkívüli enyhítését indokolná. Viszont özv. J. J.-né válottal szemben ugyanezeket a körülményeket mérlegelve, ugy találta a m. kir. Kúria, hogy a fent jelzett súlyosítókkal szemben is túlnyomó enyhítő erő jelentkezik abban, hogy ezt a vádlottat annak idején kényszeritették az elhalttal való házasságra, amelynek tartama alatt férjét megszeretni nem tudta, sőt undorodott tőle s ő ezen ingerlő erők hatása alatt cselekedett. (1920. október 26. — B. I. 3.229/1920. Bjt. LXXIII. 1.)