Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

50 lott egyéniségében rejlő okok a bűnösség fokát leszállítják, hanem kizárólag azért, mert a kisérlet objective mindig enyhébb, csekélyebb büntetőjogi értékű, mint a bevégzett bűncselekmény, mert a kisérlet azt a teljes jogsérelmet foglalja magában, mint a bevégzés, sőt rendszerint csak a veszélyeztetés területén mozog. Következéskép ebből az objektiv okból a kísérletet sohasem lehet oly súlyosan büntetni, mint a bevégzést. Tehát mig a Btk. 92. §-ánál az egyéni bűnösség csökkent volta vonja maga után a korrekcionalizációt, kísérletnél a Btk. 66. §-ának helyes értelmezése szerint nem ez, hanem kizárólag az a döntő, hogy a kisérleti cselekmény a bevégzés felé mekkora utat tett meg. Minél közelebb jutott a bevégzéshez, annál súlyosabbnak kell lenni a kisérlet büntetésének; s megfordítva, minél távolabb van attól, s minél közelebb van a nem büntethető előkészületi cselekményhez a kisérlet, annál enyhébben büntetendő. Ilyen csekély jelentőségű kisérleti cselekményeknél jogosult a Btk. 66. §-ának második bekezdése alapján enyhébb büntetési nemre átmenni. Ezt a gondolatot fejezi ki a törvény indokolása is, mely ídevonatkozólag így szól: „Mennél messzebbre haladt a tettes a bevégzés felé: minél több kitartás, mennél nagyobb megátalkodottság mutatkozik cselekményében, mennél több s nehezebb akadályokat küzdött le, hogy odáig hatolhasson, ahol a közbenjött körülmények a véghezvitelt megakadályozzák: annál inkább emelkednie s ellenkező esetben annál inkább alászállania kell a büntetésnek. (V. ö. Anyaggyüjtemény I. K. 436. lap.) Logikai szükségszerűséggel következik a kifejtettekből, hogy a biró, midőn kisérleti cselekményre szab ki büntetést, az Ítélet megalkotásánál elsősorban azt vizsgálja, hogy objektíve mily súlyos a kisérlet; a bevégzéshez vagy az előkészülethez áll-e közelebb: s ezután a logikai működés után mérlegeli a Btk. 89. §-a értelmében azokat a mellékkörülményeket, melyek az egyéni bűnösség fokának megállapítására szükségesek. Következéskép, ha súlyos a kisérlet objektíve, de rendkívüli enyhítő körülmények forognak fenn; sohasem a Btk. 66. hanem csakis a 92. §. alapján lehet enyhébb büntetési nemre átmenni. Ha pedig rendkívüli enyhítő körülmények nincsenek ugyan, de objektíve csekély sulyu a kisérlet, a Btk. 66. §-a ad jogot az enyhébb büntetési nem alkalmazására. Végül kétszeres lefokozásnak akkor van törvényes alapja, ha a kisérlet közel áll a nem büntethető előkészületi cselekményhez s ezenfelül nyomatékos és számos enyhítő körülmények vannak. Az itt kifejtettek anyagjogi szempontból világítják meg azt a különbséget, mely az enyhébb büntetési nem alkalmazásánál a kisérleti büntetés s a büntetés rendkívüli enyhítése között fennforog. Szükséges még azokra a perjogi elvekre is reámutatni, melyekből kitűnik, hogy a büntetés kiszabási rendszernek ekkénti értelmezését követeli a perorvoslat rendszere s eből folyólag az anyagi igazság felső fokon való érvényesülésének princípiuma is. A B. P. 385. §. 3. pontja szerint ugyanis csak a Btk. 92. §. vagy a Kbtk. 21. §-ának téves alkalmazása, vagy nem alkalmazása miatt van perorvoslatnak helye. Ha már most a bíróság enyhébb büntetési nemben szabja ki a büntetést, s tévesen a 66. §. második bekezdésére alapítja a büntetés kiszabását,