Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

51 holott tulajdonképen a Btk. 92. §-át kellett volna alkalmazni, a közvádló pem élhet semmiségi panasszal, mert a 92. §. alkalmazva nincs. Ha pedig a Btk. 92. §-át alkalmazta a bíróság akkor, mikor a Btk. 66. §. második bekezdése alapján kellett volna az enyhébb büntetési nemre átmenni, a vádlott esik el a perorvoslattól. Következik ebből, hogy a kísérlet büntetésének a törvény a büntetés kiszabására vonatkozó rendszerének megfelelő megállapítása csak a fent kifejtett elvek szerint lehetséges, s a Btk. 385. §. 3. pontja alapján a büntetés kiszabása körül elkövetett hibák akkor lesznek felső fokon orvosolhatók, ha élesen elhatárolja az ítélet a kifejtett elvek szem előtt tartásával azt, hogy az enyhébb büntetési nem a Btk. 66. §. második bekezdése alapján a kísérlet kisebb, enyhébb foka miatt, vagy azért alkalmaztatott, mert a bűnösség fokára befolyással biró nyomatékos, vagy nagyszámú enyhítő körülmények forognak fenn. (Btk. 92. §.) Ezen elvi szempontokat előrebocsátva, melyek a dolog természetének megíelelőleg a bünsegélyezésre is alkalmazandók, miután jelen esetben előrehaladottabb volt ugyan a kísérlet, de a kir. ítélőtábla az ő megítélése szerint nyomatékos enyhítő körülményeket látott fennforogni, annyiban törvényes volt az ítélete, hogy a Btk. 92. §. alapján s nem a Btk. 66. §. 2. bekezdése alapján szabott ki börtönbüntetést. A kir. ügyésznek a B. P. 385. §, 3. pontja alapján bejelentett semmisségi panasza azonban alapos, mert a kir. ítélőtábla által felhozott enyhítő körülményekkel szemben a vádlottak terhére az a kitartás, mellyel tervük mellett megmaradtak s az a ravasz tervszerűség, mellyel cselekményüket előkészítették, olyan nyomatékos súlyosító körülmények, hogy a büntető törvény kivételes esetekre szánt 92. §, alkalmazására nincs törvényes alap. Ekként a Bp. 385. §. 3. pontjában meghatározott semmiségi ok forogván fenn, a kir. Kúria a kir. ítélőtábla ítéletét a vádlottak főbüntetésére vonatkozó részében, a Bpn. 33. §-ának első bekezdése alapján megsemmisítette s a nevezett vádlottakat bűnösségüknek s a kísérlet fokához képest a Btk. 66. §-ának második bekezdése alapján a büntetési tétel minimumán alól ítélte el öt-öt évi fegyházbüntetésre, mert az enyhébb büntetési nem alkalmazását sem a bűnösség fokára befolyással biró körülmények, sem a kísérlet jellege nem indokolják, de ez utóbbi indokolja azt, hogy a büntetés a 10 évi minimumon alól szabassék ki. (1922. március 29. — P. II. 709,922. sz. (Bjt.) LXXIV. 131.) 78. 69. §. Gondatlanságból elkövetett cselekményben nincs részesség. (K. 1922. márc. 7. B. I. 36/1922. sz. Bdt. XIV. köt, 64. 1.). 79. 69. §. 1. p. 589. sz. A reábirás fogalmának nem kelléke, hogy a felbujtó lelki reáhatása az elhatározás kizárólagos oka legyen. Magában véve az a körülmény, hogy a tettesben az elkövetés gondolata, az arra való hajlandóság megvolt, még nem zárja ki a felbujtás lehetőségét, mert a gondolattól a végrehajtás elhatározásáig még tág tere nyilik a felbujtásnak. (E. H. 1920. évi október hó 26-án. B. I. 3229/1920. szám.) 4*