Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

354 ügyelhessenek, tehát a felügyeletet át kell hárítani a vállalatok tulajdonosaira. Ezért alakult ki az élet követelményei folytán a római jogban s a romai jog alapján álló ujabb törvényhozásokban az a tétel, hogy a vállalat tulajdonosa és a vállalat szolgáltatását igénybevevő közt a bevitt tárgyakra hallgatag letéti szerződés jön létre és a letéti szerződésből folyó elvek alapján nyer megoldást a felelősség. Hasonlóképen az élet követelményei vonták maguk után más téren is, ahol letéti szerződés hallgatag létrejöttét feltételezni nem lehet, annak a jogszabálynak keletkezését, amelyet a jogtudomány a tárgyi (objektív) felelősség tanának nevez s amely szerint a kár iránti felelősség vétkesség nélkül is megállapítást nyer az üzem vagy foglalkozás veszélyessége terjedelme vagy természete alapján. Azok az okok, amelyek a vendégfogadósok felelősségének a fentebb említett irányban való megállapítását létre hozták, megvannak a fürdőtulajdonosok és a fürdővendégek közt a fürdő használata által keletkezett jogviszonyban is, mert rendszerint a fürdővendég sincs abban a helyzetben, hogy levetett ruháira s magával hozott dolgaira a fürdés tartama alatt felügyelhessen. Az osztrák birói gyakorlat az Optk. 970. §-ában foglalt jogszabályt alkalmazta a fürdőtulajdonosokra (Stubenrauch: Commentar zum Bürgerl. Gesetzbuche V. kiad., 1888., II. k., 321. 1., 3. sz. jegyzetben felsorolt határozatok 1866., 1867. és 1869-ből) s utóbb a törvényhozás a III sz. novella 127. §-val törvénybe foglalta ezt az elvet. De hasonlóképen fennforognak a jogszabály alkalmazásának okai a nyilvános éttermek, kávéházak s hasonló természetű vállalatok és üzemek tulajdonosai és az üzem látogatói közt levő jogviszonyban, mert a látogatók rendszerint itt sem lehetnek abban a helyzetben, hogy felügyelhessenek azokra a ruhadarabjaikra, amelyeket az utcán hordani, ellenben a szobában letenni szokás (felöltő, kalap, ernyő, bot, prémek stb.). Ezek a helyiségek ugyanis az étkezés stb. céljaira szolgálnak s arra lévén berendezve, meg kell adni a vendégeknek a lehetőséget, hogy étkezésüket a szokott módon végezhessék, tehát hogy csak az utcán hordani szokott felsőruhadarabjaikat elhelyezhessék; erre a célra az éttermekben stb. rendszerint ruhaakasztók vannak is beállítva s a vendégek az elfogyasztott ételek és italok árában megfizetik annak használati diját is éppen ugy, mint ahogy a helyiség, bútorok, fűtés, világítás, asztali felszerelés stb. használati árát is megfizetik. De a dolog természetéből következik, hogy a vendég nem is lehet abban a helyzetben, hogy elhelyezett ruháit állandóan szemmel tarthassa. Mindezekből az következik, hogy az emiitett tárgyakért a felelősség az ilyen vállalatok tulajdonosait terheli éppen ugy, mint a szállótulajdonost a szállodába bevitt dolgokért. Ez ellen nem lehet felhozni azt, hogy a nyilvános fürdők nagy forgalmúak s hogy a nyilvános éttermeket, kávéházakat stb. bizonyos időben tömegesen, rövidebb időre látogatják a vendégek s ez lehetetlenné teszi a vállalat tulaj donosának a felügyeletet, mert az üzem nagy forgalma, tehát nagyobb jövedelme még fokozottabbá teszi a felelősséget; nem méltánytalan tehát,