Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

348 is támogatja az eddig előadottakban kifejtett felfogás helyességét; mert általában kártérítésről, kárpótlásról kártalanításról szól. Van ugyan az indokolásban néhány hely, amelyből az ellenkező felfogásra lehetne következtetni. így a 2. §-ra vonatkozó indokolásban ez áll: , azon személyek, kiket az elhalt eltartani köteles volt, a vaspályatársaságtól követelhetik, hogy az elhunyt helyében és oly mértékben, mint ez kötelezve volt, eltartásukról gondoskodjék." Ez a kijelentés nem fedi azonban a 2. §. 2. pontjának szövegét, amelynek fentebb megállapított helyes értelme az, hogy a fizetési kötelezettség csupán az elhunyt keresményének keretén belül mozoghat és kártérítési természetű. Ha pedig a törvény szövege és javaslatának indokolása között eltérés van, kétségtelen, hogy a törvény szövege az irányadó. Az 1874: XVIII. t.-c. javaslatának indokolása, továbbá az 5. §-ra vonatkozó részében a baleseti járadék leszállításának vagy felemelésének okaként általában utal arra, hogy a járadékot megállapító ..ítélet után a sérült anyagi helyzete javulhatott", vagy hogy „helyzete az ítélet után még roszszabbra" fordulhatott, vagyis az indokolás idevonatkozó része az 5. §-nak azt az értelmet látszik tulajdonítani, mintha ez a §. nemcsak a járadékot élvezőnek sérült állapotában, hanem általában anyagi helyzetében bekövetkezett változások alapján is megengedné a járadék megváltoztatását. Az indokolásnak az 5. §-ra vonatkozó idézett része azonban szintén azért nem vehető figyelembe, mert ellentétben áll a törvény szövegével, jelesül az 5. §. világos szavaival. Az 5. §. ugyanis csak azoknak a körülményeknek lényeges megváltozásához köti a megítélt járadék utólagos megváltoztatását, amelyek ,,a megállapítás indokául szolgáltak", ezek között pedig a járadék eredeti megállapítása alkalmával a sérült anyagi helyzetének később beálló megváltozása nem szerepel, hanem csupán a baleset idejében élvezett keresménye és keresőképességének megfogyatkozása vagy teljes elvesztése. Megerősíti az előadottakat az a megfontolás, hogy az ezúttal tárgyalt jogegységi határozat álláspontjával ellenkező döntés, ha kifejezetten csupán a baleseti járadék fölemelésének vagy leszállításának megengedésére szorítkoznék is, alapot nyújtana arra, hogy a bíróság a pénztartozások fölemelésének vagy leszállításának jogi lehetőségét analógia utján általánosítsa, vagyis a baleseti járadékokon felül egyéb pénztartozásokra is minden esetben kiterjessze. Ez azonban lényegben egyértelmű volna mindennemű pénztartozás valorizálásával, ami pedig jogi és gazdasági életünkben egykönnyen át sem tekinthető káros bizonytalanságra vezetne. Igaz, hogy a korona vásárló erejéínek nagyfokú csökkenése miatt a korábban megítélt baleseti járadék a legtöbb esetben nem felel meg most már rendeltetésének. Minthogy azonban a bíróságnak a fennálló törvényeket kell alkalmaznia, ezek pedig nem nyújtanak módot arra, hogy a baleseti járadékok terén mutatkozó bajok birói hatáskörben legyenek orvosolhatók, a bíróságnak az orvoslást az államhatalom erre hivatott ágai vagyis a kormányzat és törvényhozás részére kell átengednie. Mindezek alapján a m. kir. Kúria teljes ülése az 59200/1912. I. M. számú rendelet 32. §-ának 2. bekezdéséhez képest a jogegységi tanács l\. számú polgári döntvényének hatályon kívül helyezésével a rendelkező rész értelmében határozott.