Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

345 vény idézett rendelkezése, továbbá az 59200/1912. I. M. számú (Igazságügyi Közlöny XXI. évfolyam, 12. szám, 411. lap) rendelet 18. §-ának 2. pontja, valamint ugyané rendelet 19. §-ának 1. bekezdése értelmében az ügyet a m. kir. Kúria polgári teljes ülése elé utalta. II. A teljes ülés az alulirt napon meghozta a rendelkező részben foglalt fenti határozatot, amelynek indokai a következők: III. A szándékosságból vagy a gondatlanságból eredő felelősség körében a bűntettekről és vétségekről szóló 1878: V. t.-c. 292. és 311, §-ai arra, aki tiltott cselekményével másnak halálát okozza vagy mást testi épségében sért, kifejezetten kártéritési, nem pedig tartási kötelezettséget rónak. Hasonlóképen kártéritési, nem pedig tartási kötelezettség terheli fennálló jogszabályaink szerint azokat is, akik mint a tárgyi felelősség alatt állók, vétkességükre való tekintet nélkül tehetők felelőssé valamely balesetből származó halál vagy testi sértés következményeiért, mert az objektiv felelősség szabályozásának terén hazánkban úttörő törvények, jelesül a vaspályák által okozott halál vagy testi sértés miatti felelősséget szabályozó 1874: XVIII. t.-c. 1., 2., 4. és 9. §-ai, továbbá az ipari és a kereskedelmi alkalmazottaknak betegségi és baleseti biztositása tárgyában alkotott 1907: XIX. t.-c. 69., 78. és 82. §-ai kifejezetten kárról, kártéritési kötelezettségről, kártéritési követelésről vagy ily igényről, kártéritési összegről és kártalanításról szólanak. A baleseti járadék emiitett jogi természetéből következik, hogy a jogosult javára megitélt összeg a kárt előidéző baleset idejében fennálló körülmények mérlegelése alapján hozott marasztaló Ítélettel állandó jellegű pénztartozássá válik; ilyennek utólagos felemelésére vagy leszállítására pedig — máskép rendelkező jogszabály hiányában — a gazdasági viszonyokban később bekövetkezett eltolódások miatt a jogszerű alap nincs meg. Ha a baleseti járadék tartásnak volna tekinthető, összegét már eredeti megállapítása alkalmával is a tartásra irányadó szempontok mérlegelésével kellene megítélni, tehát a tartáshoz szükséges összeg megfizetésében kellene a kötelezettet marasztalni, még ha ez az összeg lényegesen nagyobb vagy lényegesen kisebb volna is annál a keresménynél, amelytől a sérült vagy tartásra jogosult hozzátartozója a baleset folytán elesett. Az ilyen járadék eredeti megállapításánál azonban, minthogy az 1874: XVIII. t.-c. 2. §-a az objektiv felelősséggel terheltekre csak korlátozott terjedelmű kártérítést ró, a m. kir. Kúria ennek a jogszabálynak szem előtt tartásával a járadék öszszegét a keresőképesség megszűnésének vagy megfogyatkozásának mérlegelése mellett rendszerint a kárt okozó baleset idején élvezett tényleges keresmény alapul vételével ítéli meg, tekintet nélkül arra, hogy az igy kiszámított járadék a sérültnek és tartásra jogosult hozzátartozóinak eltartására elegendő-e vagy sem. Támogatja ezt a birói felfogást az 1907: XIX. t.-cikk is, amelynek 78. §-ában határozottan megnyilatkozik törvényhozásunknak az az álláspontja, hogy az objektiv felelősség alapján a sérültnek járó szolgáltatás tárgyi mértéke nem a tartáshoz szükséges összeg, hanem az a javadalmazás, amelyet a sérült a balesetet megelőző időben keresett. Ha tehát az ily járadék eredeti megállapításánál nem lehet a tartás szempontjainak mérlegeléséből kiindulni, világos, hogy nem lehet ezt tenni akkor