Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

289 alkalmazható, mert a közbenszoló itélel az 1921. évi június 30-iki értéket tartotta szem előtt, s a közönséges életfelfogás szerint nem lehet feltenni, hogy a felperes, aki csak ,,végső esetben" ment bele ingatlanai átengedésébe, ennél az értéknél több mint tizszer kisebb értékért is akarta volna ingatlanait átengedni. Nem változtat ezen, hogy — amint felülvizsgálati kérelmében (8. lap) az alperes panaszolja — az ítéletekben nincsen megjelölve, hogy az értékkülönbözet frank, dollár, buza, takarékkorona stb. alapján számittassék ki. Ez a körülmény ugyanis a jelen esetben nemcsak azért nem bir jelentőséggel, mert a kir. Kúria több esetben s főleg az ingatlanok vételarára, illetve ennek különbözetére vonatkozóan sem jelöli meg a kiszámitasi alapot, hanem főleg azért, mert egyfelől a fellebbezési bíróság által megállapított tényálás szerint alperes egyáltalában, vagyis semmiféle alapon sem akarta megtéríteni a szóbanforgó különbözetet s a pénzösszeget is csak azért helyezte bírói letétbe, mert felperesek az értékkülönbözet megtérítése nélkül azt elfogadni nem akarták és mert másfelől alperesnek tudnia kellett, hogy bármely alapon is számítja ki az értékkülönbözetet, ennek felajánlásával teljesítési kötelezettségének megfelelően tett volna eleget, ő azonban egyáltalában semmiféle számítási alapra helyezkedni nem akart. Ami alperesnek a korona 1921. évi június 30-ikí és 1923. évi március 8-iki értékének, illetve a koronaleromlás mérvének a megállapítása szempontjából emelt felülvizsgálati panaszát illeti, ez a panasz azért alaptalan, mert a perújítás előfeltétele: a szükségesség és az alperes részéről felajánlott teljesítés megfelelősége szempontjából ez elől az értékmegállapitás elől a fellebbezési bíróság azért nem térhetett ki, mert a fellebbezési bíróság csak ennek a megállapításával deríthette ki azt, hogy amit az alperes fizetésül felajánlott, az még tizedrésze sem volt annak az értéknek, amit az „anyagi érdekkiegyenlités" és az értékviszony egyenlősége alapján szolgáltatni volt köteles; mert továbbá, ha alperes jogosult is az ide vonatkozóan felperesek általi bizonyítékul becsatolt B/F. alatti kimutatás helyességét megtagadni, ez a fellebbezési bíróságot nem akadályozhatta abban, hogy a szóbanforgó értékleromlás mérvét a rendelkezésre álló adatok alapján megállapítsa, már pedig e részben a kir. Kúria sem jogszabálysértést, sem helytelen ténybeli következtetést, sem végre a csupán általánosságban felvetett (felülvizsgálati kérelem 16. lap) iratellenességet nem észlelt. Nem alapos a Pp. 543. §-a harmadik bekezdésének a megsértésére alapított panasz sem mert a fellebbezési bíróság éppen az alperes által felhivott 1869: IV. t.-c. 19. §-ának helyes alkalmazásával hivatkozhatott a Pp. 543. §. harmadik bekezdésében foglalt rendelkezésre. A fellebbezési bíróság tényként állapította meg, hogy az alperes nen: hozott fel olyan adatokat és nem is állított olyan tényeket, amelyekből kiderülhetne, hogy a meg nem felelő értékű összeg felkínálását felperesek okozták. Ez a ténymegállapítás a per adataival nem ellenkezik, azt tehát annál inkább az ítélkezés alapjául kellett elfogadni, mert a per adatai szerint alperes soha sem akarta az opcionális szerződés kötésekor fenforgott pénzértéknek megfelelő pénzértéket szolgáltatni. Ö 1919-ben is csak 170 000 K-t akart fizetni s ennyit is helyezett bírói letétbe, 1920. évi április hó 23-ikán is még mindig a 170.000 koronás alapon támasztott viszontkeresetet és csak 1921. év június hó 30-ikán volt hajlandó az aznapi értéket megad ii, Téríy: Döntvénytár. 19