Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

288 jogerejét és pedig annál kevésbbé, mert a perújítás eddigi folyamán nem az alapperbeli Ítélet jogerejéről, hanem a jogerő alapjául szolgáló ítélet tartalmáról, ennek magyarázatáról és hatályának megszűnéséről volt szó. Azonban a fellebbezési bíróság ide vonatkozóan sem sértett jogszabályt. Előtte ugyanis világosan állott a kir. Kúria elfoglalt álláspontja. Hogy azután ez az álláspont helyes-e? jelesül, hogy igaz-e az, amit alperes vitat, hogy t. i. perrendtartásunk — vagy éppen a külföldi perrendtartások — szerint is a bíróság nincsen jogosítva előzetesen, tehát mielőtt döntene abban a kérdésben: van-e helye perújításnak vagy sem, abban a kérdésben határozni, hogy az alapperben hozott s perújításban megtámadott jogerős ítéletek hatályban vannak-e és hogy az ujitó felperes tartozik-e a Jogerős alapperbeli ítéletek alapján teljesíteni vagy nem? — vagy pedig ezzel szemben az-e az igaz, amit a felperesek vitatnak, hogy t. i. már a józan észnek s még inkább a jogászi logikának a követelménye az, hogy nem lehet többé megtámadni azt, ami azért nincsen, mert már megszűnt; és hogy másfelől minden jogintézménynek, tehát a perújításnak is megvan olyan magától értetődő célja és feltétele „conditio juris quae tacite in est (= in jure est)", amelyet a törvénynek kijelentenie nem szükséges és amellyel szemben jogsértésről csak akkor lehetne szó, ha a törvényben éppen az ellenkezője volna kifejezve, vagyis ha a törvényben tilalom foglaltatnék s ezt a tilalmat szegte volna meg a bíróság, mindezt a fellebbezési bíróság eldönteni nem tartozott s a kir. Kúria mindezzel ezúttal azért nem foglalkozik, mert álláspontját a feloldó végzésben megjelölte, lényegében megindokolta és nem talál semmi okot arra, hogy attól az álláspontjától ezúttal eltérjen. Ami az alapperbeli ítélet értelmezését illeti, e részben a fellebbezési bíróság szintén nem sérthetett jogszabályt, mert ezt a kérdést a kir. Kúria feloldó végzésében már, még pedig indokoltan eldöntötte s ezzel szemben az alperes által támogatásul felhívott 86. számú p. t. ü. döntvénynek kijelentéseit a fellebbezési bíróság annál kevésbbé tartozott mérlegelni, mert ez a döntvény egészen más természetű igényekre vonatkozik és mert ez a döntvény a valorizálást nem zárja ki teljesen, aminthogy az ingatlanokért járó vételár valorizációja — megfelelő alakban — már régtől fogva állandó birói gyakorlat s végül azért sem, mert amikor, mint most is ép az alapperbeli ítéletnek az a jogi álláspontja, hogy ingatlanra vonatkozó opciónál anyagi érdekkiegyenlitésnek kell lenni, akkor meg kell valósítani mindazt, ami e cél elérésére alkalmas és ezt meg kell valósítani még akkor is, ha ,iz az ítéletben nincs is kimondva, hacsak kifejezetten kizárva nincsen. Ez a cél azonban a pénztérték különbözetének megtérítése nélkül elérhető nem lévén, nyilvánvaló, hogy ha az alapitélet az anyagi érdekkiegyenlitést s az ez által feltételezett érdekegyenlőséget tűzte ki céljául, — aminthogy valóben ebből indult ki s másból ki sem indulhatott, — akkor ebben egyúttal annak a megvalósíthatása is benfoglaltatik, ami a kifejezett cél elérésére alkalmas. Ide vonatkozóan a kir. Kúria még megjegyzi, hogy az a jogszabály, amelyet a kir. Kúriának egy másik tanácsa e tanács feloldó végzésének meghozatala előtt 7646/1922. sz. ítéletében helyesen felhozott és alkalmazott s amely szerint hatálytalanná válik az ügylet olyan lényeges feltevés meg nem valósulása esetében, amely feltevés az ügyleti akaratelhatározást a közönséges életfelfogás szerint irányitólag befolyásolta, a jelen esetben annál is inkább