Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

a kéréssel, hogy a belügyminiszter határozatát vagy vonja vissza, vagy akkép módositsa, hogy a törvényhatóságnak törvényben és alkotmányban biztosított autonómiája sértve ne legyen. Minthogy a miniszter erre az előterjesztésre a törvényben meghatározott 6 nap alatt nem válaszolt, az alispán helyett eljárt főjegyző a vármegyei törvényhatósági bizottságot rendkívüli közgyűlésre hivta össze. Közben leérkezett a vármegyéhez a m. kir. belügyminiszternek az 1886: XXI. t.-c. 2. §. c) pontjában biztosított jognak helyes értelmezéséről kibocsátott valamennyi törvényhatósághoz intézett 7.191 /III. 1921. sz. körrendelete. Ebben a rendeletben a miniszter kifejti, hogy sohasem vonta kétségbe a törvényhatóságnak azt a jogát, hogy a nemzetgyűlés elé kerülő közkérdésekben állást foglaljanak, a nemzetgyűlés elé kerülő egyes törvényjavaslatokkal kapcsolatban meggyőződésüknek, felfogásuknak, véleményüknek kifejezést adjanak s ez által alkotmányos jogaikat a közvélemény felköltésére az országos közhangulat ébrentartása érdekében gyakorolják, közjogi hatáskörük korlátain belül minden fontosabb közkérdésben a nemzeti gondolat szem előtt tartásával, a törvényes tekintély tiszteletével, alkotmányos keretek közt mozgó bírálattal szolgálják a nemzet ügyét. Célozva Zala vármegyének kérdésben levő határozatára, ugy találta, hogy ez a határozat érinti a törvényhozó hatalom szuverénitását, súlyosan sérti a nemzetgyűlés tekintélyét, ezzel a törvényes tekintély tiszteletét is lazítja s mert nem a nemzetgyűlésnek egyes kérdésben foglalt álláspontját bírálja, hanem magát a nemzetgyűlést itéli el, ezzel közvetve az 1920: L t.-cikket támadja, amelyből ma minden közhatalmi szerv tekintélyének törvényes erejét meriti. Már pedig erre a magyar alkotmány jogalapot nem nyújt. Zala vármegye törvényhatósági bizottsága 1921. évi február hó 1-én tartott rendkívüli közgyűlésében elhatározta hogy a m. kir. belügyminiszter megsemmisítő határozata ellen az 1907: LX. t.-c. alapján a m. kir. közigazgatási bíróságnál panasszal él mert a belügyminiszter körrendeletét nem tekintheti olyan intézkedésnek amellyel az alispáni előterjesztésben foglalt kérelem megfelelő elintézést nyert. A törvényhatósági bizottság panaszában kifejti, hogy a miniszter megsemmisítő határozatával megsértette a vármegye autonómiáját és alkotmányos hagyományainkat. A megye határozata nem lépte tul az egyszerű bírálat határait s a belügyminiszter álláspontja megfosztaná a vármegyét felirati jogától — s ezt gyámság alá helyezné. A törvényhatóságoknak az 1886: XXI. t.-c, 2. §. c) pontjában biztosított jogtartalmát a törvény nem határozza meg mert ennek a jognak bárminemű korlátozása azt illuzóriussá tenné. A törvényhatósági bizottsági közgyűlést a felirati jog szempontjából nem illetheti kisebb jog, mint ami megilleti a sajtót, bármely egyesületet vagy magánegyént is. A magyar nemzet alkotmányos felfogásában eleven erővel él az a tudat, hogy a vármegyék az alkotmány őrei, nemcsak joguk, hanem kötelességük a nemzet jogait és szabadságait védeni. E végből törvényeink a megyéket mindenkor politikai jogkörrel is felruházták és azoknak az országos ügyekre való befolyását biztosították Ezt a jogot pedig csak ugy gyakorolhatják, ha abban őket az államha-