Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

240 hogy az alszállitók, alvállalkozók, megbízottak, fuvarozók, fuvarozó intézeti alkalmazottak és közbenjárók, akik bűnösök abban, hogy a hadiszállítás iránt a hatósággal kötött szerződés nem teljesíttetett, vagy nem megfelelően teljesíttetett, eme állam elleni, veszélyeztető és egyben károsító bűnös cselekményük miatt ugyanoly súlyos beszámítás alá vonassanak, mint a hatósággal közvetlenül szerződő fél. A 6. §-ban foglalt külön rendelkezés nélkül az alszállitó, a megbízott, a fuvarozó és közbenjáró rendszerint csak mint a tettesként elitélt szállító bűnsegédje lett volna az első §. alapján elitélhető. De amint abban az esetben, ha a 6. §. meg sem alkottatott volna, nem lehetne kétséges, hogy a szállító mint tettes s az alszállitó, alvállalkozó, megbízott, fuvarozó, fuvarozó intézeti alkalmazott és közbenjáró, mint bűnsegéd ugyanazon cselekmény elkövetésében vettek részt és igy őket már csak mint bűnsegédeket is a 17. §. harmadik bekezdése alapján a tettessel egyetemleges kártérítési kötelezettség terhelné, ugy nem lehet ez kétséges akkor sem, amikor a törvény 6. §-a az ő cselekményüket sui generis deliktumként véve, a 6. §-ban megnevezetteket tettesként és nem az enyhébb elbánást igénylő segédként bünteti. Ilyen körülmények között tehát annak, hogy a 17, § első bekezdésében a 6. §. külön is felhiva nincs, a visszatérítési és kártérítési felelősség megállapításánál jelentőséget tulajdonítani nem lehet. A törvény 17. §-ának a kifejtettektől eltérő értelmet tulajdonítani már azért sem lenne indokolt, mert a törvény előmunkálataiból, s általában véve a törvénynek a hadi szállítások körüli visszaélések szigorú megtorlására irányuló célzatából arra kell okszerűen következtetni, hogy a törvényhozó senkit sem akart a vagyoni felelősség alól azok közül mentesíteni, akik a hadi szállítás kifogástalan teljesítésének meghiúsulását előidézték, vagy előmozdították. A törvény 17. §-ának fentebb kifejtett értelmezésével nem áll ellentétben 20. §-ának az a rendelkezése, mely szerint a magánjogi következmények a hatósággal szerződő felet, az eladót vagy szállítót tárgyi alapon akkor is érik, ha a bűncselekményt mások, de olyan személyek követik el, akiknek ellenőrzése a szerződő kötelességében állott. Mert ezzel a rendelkezéssel a törvény nem a bűncselekményben részes személyeket menti fel a vagyoni felelősség alól, hanem ellenkezőleg a vagyoni felelősséget kiterjeszti még a nem bűnös eladóra, vagy szállítóra is, a törvényjavaslat indokolása szerint abból a célból, hogy az eladó vagy szállító harmadik személy közbetolásával se szabadulhasson még akkor sem, ha ő maga a cselekmény elkövetésében nem is bűnös. Mindezen megfontolásoknak arra vezette az 59.200/1912. I, M. számú rendelet 7. §-a második bekezdésénél fogva eljárásra hivatott jogegységi tanácsokat, hogy a vitás törvényrendelkezés helyes értelmének megállapítása alapján, a kir. Kúria különböző tanácsaiban eltérő megítélésben részesült szóbanforgó elvi kérdést egyértelműen a rendelkező rész értelmében döntsék el. 414. Bsz. 956. §. A hitelező nincs elzárva attól, hogy egyik vagy másik egyetemlegesen kötelezett adóstárssal szemben kö-