Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

239 II. Az 1915: XIX. t.-c. megalkotásának az volt az oka, hogy a fegyveres erő érdekeit veszélyeztető és a cs. kir. kincstárt is károsító azok a cselekmenyek, amelyek a törvény címében felemlitvék, a hatályban volt büntetőjogi szabályok értelmében megfelelő megtorlásban nem részesülhettek és hogy az ilyen cselekményekkel okozott jogsértésekkel szemben a kir. kincstár magánjogi érdekei sem voltak kellően megvédve. A szóbanforgó törvénycikk tehát igen fontos állami érdekeknek az eddigieknél fokozottabb védelméről akart gondoskodni s a kincstár anyagi érdekeit is hathatósabb oltalomban kívánta részesíteni, s ebből a célból s ebben az irányban akarta a Btk. 457. §-át megváltoztatni s egyszersmind a büntetendő cselekmény magánjogi következményeire vonatkozó anyagi jogszabályokat is módosítani. Az 1915: XIX. t.-c. ennek a célnak megfelelően ugy a büntetőjogi megtorlást, valamint a magánjogi védelmet is az eddiginél szigorúbb alapra helyezte, amint ezt az idézett törvénycikknek az „1. Büntetőjogi rendelkezések" és a ,,3. Kereskedelmi jogi és egyéb magánjogi rendelkezések" cimü fejezeteiben foglaltak mutatják. A felhívott törvény 1. §-a, amely az úgynevezett szállítási visszaélések törzsdeliktumának meghatározását tartalmazza, nem meríti ki a bűncselekmény alanyait, hanem ezt a §-t, valamint a szintén deliktumokat megállapító 4. és 5. §§-okat is kiegészíti s ezekkel szervesen összekapcsolódik a 6. §., amely az emiitett §-okkal együtt állapítja meg a törvény 1„ 4. és 5. §-aiban meghatározott bűncselekmények alanyait. A kérdés most már az, hogy ezek a rendelkezések, a 17—21. §-oknak a magánjogi felelősség kérdését illető határozmányaival összhangban vannak-e? azaz: hogy a kártérítésre kötelezetteknek és a büntetőjogi felelősséggel terhelteknek köre azonos-e? A törvény 17. §-ának első és második bekezdése csak annak az eladónak vagy szállítónak a vagyoni felelősségéről szól ugyan, aki a tényálladéki ismérveket felölelő 1—5. §-okban felsorolt cselekményt elköveti, de ugyanezen törvényszakasz 3. bekezdése kimondja, hogy ha a cselekmény elkövetésében többen vettek részt, a visszatérítés és kártérítési kötelezettség őket egyetemleg terheli. Ebben a harmadik bekezdésben emiitett ,,többen" kitétel alatt, a bűncselekmény alanyainak a törvény 1„ 4., 5. és 6. §-aiban előforduló meghatározására való figyelemmel, mindazok értendők lévén, akik a bűncselekményben az első bekezdés szerint megnevezett eladón vagy szállítón kívül, mint annak tettesei, vagy részesei szerepelhetnek, tehát azok is, akik a bűncselekmény elkövetésében mint alszállitók, megbízottak, fuvarozók, fuvarozási intézeti alkalmazott vagy közbenjárók vettek részt, akik ugyanis a törvény 6. §-ának rendelkezésénél fogva, bűnös voltuk mellett, az illető esetekhez mérten, ugyanazoknak a deliktumoknak válnak nyilvánvalóan tettesévé, amely deliktumok a törvény 1—5. §-aiban meghatározvák: mindezekből következik, hogy a 17. §-nak a magánjogi felelősséget megállapító rendelkezése a 6. §-ban felsoroltakra is kiterjed. E kérdés eme megítélését támogatják még a következők: Az 1915: XIX. t.-c. szóbanforgó 6. §-a megalkotásának célja a szakaszban foglalt rendelkezésből kitetszően kétségkívül annak a kimondása volt,