Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

199 gében akkor is bűnös, ha a cselekményt nem szándékosan, hanem csupán gondatlanságból követte eh a törvény helyes értelmezésén alapuló az a megfontoltság vezet, hogy az 1884: XVI. t.-c. 57. §-a második bekezdésének az a rendelkezése, mely szerint: „Arra, aki a jogosulatlan előadást eszközöltette, a 20. §. akként alkalmazandó, hogy a kártérités összege az 58. §. szerint állapitatik meg", nem jelenti azt, hogy a törvény a jogosulatlan előadás eszközöltetőjét felbujtónak vette s azt mint ilyent kivánta volna büntetésben részesíteni. Ugyanis: az 57. §. második bekezdése imént idézett tartalmának a 20. §-ra történt utalása nyilvánvalóan csak azt akarta kifejezésre juttatni, hogy az ott emiitett cselekmény elkövetőjét a felhivott §-ban a bujtóra meghatározott büntető és magánjogi következmények érik és igy arra is figyelemmel, hogy az 57. §. kérdéses rendelkezésében azt, aki a jogosulatlan előadást eszközöltette, nem nevezi a felbujtó közreműködési (részesi) minőségét megjelölő ,,rábíró"-nak, jóllehet a törvény ott, ahol a cselekvő részes felbujtói minőségét óhajtotta meghatározni (20. és 24. §-ok), a megfelelő „rábiró" kifejezést mindenkor használta: mindezekből az következik, hogy a törvény a jogosulatlan előadás eszközöltetését sui generis bűncselekménynek véve, az ennek elkövetőjét (az eszközöltetőt), mint tettest kivánta a kártérítésen felül a 20. §-ban a felbujtóra előirt büntetéssel sújtani. Egyébiránt, hogy a védett zenemű jogosulatlan előadásának az eszközöltetője — habár vele szemben a felbujtóra meghatározott büntető és magánjogi következményeket is kell alkalmazni — a törvény rendelkezésére figyelemmel, a jogosulatlan előadás eszközlőjével a felbujtó viszonyában állónak nem tekinthető; hanem az nem más, mint a jelzett sui generis delictum tettese; késégtelen abból, hogy a jogosulatlan előadás eszközlőjének és eszközöltetőjének mindegyike a szerzői jogbitorlás más-más elkövető cselekményét és pedig egymagában létesíti. Abból azonban, hogy az 1884: XVI. t.-c. 57. §-a második bekezdésének a fentiek szerint kifejtett és meghatározott helyes értelme szerint a törvény a jogosulatlan előadás eszközöltetőjét, mint a sui generis delictum tettesét kívánta büntetéssel sújtani — önként folyik, hogy habár a szóbanforgó törvényhely szövegében a sui generis delictum tettese — a jogosulatlan előadás eszközöltetője — büntetéssel való sujtásának előfeltételéül nincs is kifejezetten előírva annak a szükséges megállapítása, hogy a szóbanforgó tettes szándékosan vagy gondatlanságból járt el; mégis, minthogy a büntetőjog alapelve, hogy amennyiben valamely különben tiltott cselekmény elkövetésénél az elkövető részéről szándékosság vagy gondatlanság fenn nem forog, büntetés nem alkalmazható: — az 57. §. második bekezdése által meghatározott sui generis delictum tetesére, a 20. §. értelmében meghatározott büntetés kiszabásának alapjául is ugy, amint azt az idézett §. első bekezdése a jogosulatlan előadás eszközlőjére nézve világosan előírja — a szándékos vagy gondatlan cselekvést kell felvenni. Ami pedig a kártérítésre kötelezhetés kérdését illeti, az 1884: XVI. t.-c. 20, §-ában a felbujtóra előirt jogkövetkezményeknek a zenemű jogosulatlan nyilvános előadásának bűnös eszközöltetőjére alkalmazása mellett nyilvánvaló, hogy : az a kávés, vagy vendéglős, aki a kifejtettek értelmében a zenemű nyilvános előadása utján elkövetett bitorlásban vétkes, a jogaiban