Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

196 A magyar birói gyakorlatban kialakult és az 1911: I. t.-c. 269. §-ában. tételes szabály alakjában is kifejezésre jutott felfogás szerint: azokat a tényeket, amelyek a jog megállapitására szolgálnak, annak a félnek kell bizonyitani, aki a jogot érvényesiteni akarja; ellenben azokat a tényeket, amelyek az érvényesitett jog létrejöttét kizárják, annak a félnek kell bizonyítani, aki a jog érvényesítését ellenzi. Minthogy pedig a per adatai szerint bizonyos az, hogy az elsőrendű alperest gróf E. Károly saját gyermekének elismerte, hogy továbbá anyja F, Wilhelmina volt, akivel gróf E. Károly érvényes házasságra lépett és minthogy a felperesek nem bizonyították be azt az állításukat, hogy az elsőrendű alperes fogantatása idején szülői között felmentéssel el nem hárítható házassági akadály állott fenn: a kir. törvényszék az elsőrendű alperes törvényesitését érvényesnek találta. A fentebb említett perjogi szabály értelmében a felperesek tartoztak volna bizonyítani azt a ténykörülményt is, hogy a cs.-i hitbizomány alapitója, törvényes jogával élve, az utólagos házasság által törvényesített leszármazókat a várományosok sorából kizárta. A felperesek azonban erre nem szolgáltattak bizonyítékot. Ellenkező törvénybeli szabály és a hitbizomány alapitójának ellenkező intézkedése hiányában pedig az utólagos házasság által törvényesített elsőrendű alperest, aki az alapitónak leszármazója, az utódlásból nem lehet kizárni, mert jogállása és öröklési joga ugyanolyan, mint amilyen atyjának törvényes ágyból származott gyermekeié. Nem helytálló tehát a felpereseknek az az állítása sem, hogy a hitbizományban utódlásra jogosult fíutód már nincsen; az ezen állításon épült keresetük tehát alaptalan, miért is felpereseket azzal el kellett utasítani. (1915. évi július hó 1-én 40. P. 73.408/1915. 8. sz.) B. Az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja indokaiból és még azért, mert elsőrendű alperes törvényesitésének érvényessége kérdése felett magyar bíróság ezideig jogerős Ítéletet nem hozván, a bécsi orsz. törvényszék, mint külföldi bíróság által hozott jogerős ítélet pedig a magyar honossággal bíró elsőrendű alperes születése, neve és törvényesítése kérdésében joghatállyal bírónak tekinthető nem lévén, amig egyrészről elsőrendű alperes törvényesitését illetőleg itélt dologról szó nem lehet, másrészről épen ebből folyóan felperesek kereseti jogát azon okból, hogy elsőrendű alperes születésétől, úgyszintén a bécsi országos törvényszék jogerős ítéletétől számítva 32 év már eltelt, elévültnek tekinteni nem lehet, annál kevésbbé, mert felperesek irányában a kereseti jog arra nézve, hogy a hitbizományi jogosítottak nemlétében a hitbizomány megszűnt, gróf E. Ferencnek 1910-ben bekövetkezett halála folytán nyilván meg, felperesek annak kimutatására, hogy a hitbizomány fiutódok kihalása s illetve annak folytán, hogy elsőrendű alperes törvényesítése érvénytelen, a saját jogukon, nem pedig mint gróf E. Ferenc jogutódai bírnak gróf E. Ferenc halála napjától számított elévülési időn belül kereseti jogosultsággal; végül, mert az utólagos házasság által törvényesített gyermek, a házasságban született gyermekekkel egyenlő jogokkal' csakis a szülők közt létrejött házasság napjától kezdődően bír, aminek a hitbizományban való örökösödés szempontjából az a jelentősége van, hogy a törvényesített gyermeknek az elsőszülöttségi joga megállapításánál nem a születés, hanem a szülők házasságának a napja a határozó.