Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)
195 házasságra léphessenek és nincs akadálya annak sem, hogy ez az utólagos házasság korábban nemzett gyermeküket törvényesíthesse. A visszaható erő tehát a kánonjog szerint csak arra az időszakra nem hat, amelyen át valamely elhárithatatlan házassági akadály, a házasság tényleges megkötésének útját állta; ennek az időszaknak a visszahatás érvényesülésének időbeli terjedelméből való kiesése pedig ismét csak mint kivétel jelentkezik az alól az általános szabály alól, hogy az utólagos házasság a gyermek szempontjából ugy tekintendő, mintha már tényleges megkötése előtt is fenállott és szakadatlanul tartott volna. A házasságkötésre 6 hónap elteltével született gyermekről az a vélelem, hogy már a házasság tartamán fogantatott. Gróf E. Károly és F. Wilhelmina házasságának 1847. évi április hó 23-tól kezdődően nem volt többé kánonjogi akadálya; tényleg is megköthették volna házasságukat az elsőrendű alperes születését megelőző 181—200 nap bármelyikén. Ha ez megtörtént volna, ugy az elsőrendű alperesnek a házasság tartamán történt fogantatását a kánonjog vélelmezné, még pedig a gyermek érdekében. így azonban fikcióval él és szintén a gyermek érdekében ugy tekinti a későbbi egybekelést, mintha az tényleg is 1847. április hó 23-án történt volna. Ennek a fikciónak nem lehet ugyanaz a hatálya, hogy az elsőrendű alperesnek 1847. évi április hó 23-ika után történt fogantatása vélelmeztessék; az ellenkezőnek, vagyis annak a vélelmét azonban, hogy a gyermek 1847. évi április hó 23-ika előtt fogantatott, feltétlenül kizárja és szükségképen megkivánja, hogy a kivételt megállapító körülmények a korábbi fogantatás tényével bizonyitatlan volta esetén az az általános szabály jusson érvényre, mely szerint az utólagos házasság törvényesít. Hogy ez a felfogás a helyes, azt bizonyítja a kivételt megállapító jogszabály célzata is. A házasságtörést minden idők jogrendszere súlyosan büntette; mint büntető következmény jelentkezik az elkövetőknek az egymással való egybekeléstől eltiltása is, amely a kánonjognak valamikor általános szabálya volt. A bűnös szülőket kívánta e szabály büntetni, nem a gyermeket. Ha mindamellett önálló létet nyert a házasságtörésből született gyermek törvényesitésének tilalma, akkor ennek, mint most már egyenesen az ártatlan gyermeket sújtó jogkövetkezménynek alkalmazása csak ott lehet helyénvaló, ahol a házasságtörésben történt fogantatás nem csupán mint lehetőség, hanem mint kételyt nem tűrő bizonyosság jelentkezik. Ahogyan pedig minden idők joga a bűnösség bizonyítását követelte és csak annak bebizonyítása esetén alkalmazta a bűnös cselekményre a törvényben megállapított jogkövetkezményt: azonképen a házasságon kívül született gyermekre is csak a házasságkötésben történt fogantatásnak tüzetes bebizonyítása és megnyugtató megállapítása után alkalmazható a törvénynek az a rendelkezése, amely a házasságtörésből származott gyermeket a törvényesités jogkedvezményéből kirekeszti. Ezzel ellenkező jogalkalmazás sem az általános jogelvekkel, sem pedig a szeretet vallását tanitó egyház jogrendszerével nem volna összeegyeztethető. Már az anyagi jog szabályából is az következik tehát, hogy a szülök utólagos házasságának megkötése által az elsőrendű alperes törvényesítése érvényesen bekövetkezett, hacsak be nem bizonyul az, hogy fogantatása akkor történt, amikor atyjának első felesége még életben volt. 13*
