Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

181 és szabályzatot az 1913: XLIII. t.-c. szintén becikkclyezte, még pedig a 2. §. szerint azért, mert fennmaradtak azokkal a szerződő államokkal szemben, amelyek a második békeértekezletnek az 1. §. 4. pontjában emiitett okmányait nem erösitették meg. Hogy azok az államok, amelyek a világháborúban velünk szemben hadviselők voltak, a hágai második vagy első békeértekezletnek, mely egyes okmányait és mikor erősítették meg, az kitűnik az 5.351/913. M. E. szám alatt kibocsátott és az 1913. évi Rendeletek Tárának 1616. lapján közzétett rendeletből. A szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól szóló nemzetközi szabályzatnak 46., 47. és 52. cikkei, amelyeknek a jelen ügyben különös fontosságuk van, mindkét békeértekezleti szövegben egyezők. A 46. cikk kimondja, hogy ,,a magántulajdont .... tiszteletben kell tartani". Kapcsolatban áll ezzel a 47. cikk, amely szerint „kifejezetten tilos a fosztogatás". Az 52. cikk akként rendelkezik, hogy ,,a községektől és a lakosoktól természetbeni szolgáltatások és szolgálatok csak a megszálló hadsereg szükségleteire követelhetők", még pedig „csakis a megszállott hely parancsnokától nyert felhatalmazás alapján" s ,,a természetben igénybevett szolgáltatásokért, amennyire csak lehetséges, készpénzzel kell fizetni, ellenkező esetben pedig azokról elismervényt kell adni s a tartozásban levő összeg kifizetését lehető legrövidebb időn belül kell teljesiteni." A magyar állam részéről nemzetközi jogi tekintetben ratifikált ezek az elvek, minthogy azokat az 1913: XLIII. törvénycikk a becikkelyezéssel belföldi vonatkozásban is kötelezővé tette, törvényerejüek. Ha valamely ellenséges rekvirálás a jelzett elveknek megfelelt, jogosságát nem lehet kétségbe vonni. Az ellenséges rekvirálás súlyos megszorítása a magántulajdonnak és nyomasztó kivétel az általános magánjognak a tulajdonra vonatkozó rendelkezései alól. Mint ilyen kivétel tehát a legszorosabban magyarázandó. Ebből következik, hogy a megszálló hadsereg rekvirálását nem lehet jogosnak elismerni, ha a szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól alkotott szabályzat 52. cikkében meghatározott követelmények hiányzanak. Hiányzanak pedig ezek a követelmények: a) ha a rekvirálás nem a megszállott hely parancsnokától nyert felhatalmazáson alapszik; b) ha célja nem a megszálló hadsereg szükségleteinek fedezése; c) ha a rekvirált dolgokért nem fizetnek készpénzzel, vagy a lehető legrövidebb időn belül beváltandó elismervénnyel. E szerint nem jogos tehát a rekvirálás egyebek közt akkor, ha célja nem a megszálló hadsereg szükségleteinek kielégítése volt, hanem az, hogy a megszálló hadsereg a rekvirált dolgokat harmadik személyekre ruházza át, például avégből, hogy ilyképen kárpótlást nyerjenek olyanok, akiket valamely rekvirálás aránytalanul sújtott. Az ilyen rekvirálás a nemzetközi jognak és az 1913: XLIII. törvénycikknek még azért sem felel meg, mert a szabályzat fentebb idézett 46. cikkébe is ütközik, amely a magántulajdon tiszteletben tartását rendeli, már pedig az 52. cikkben meg nem engedett rekvirálás jogtalanul nyul a magántulajdonhoz és a 47. cikk kifejezett tilalmával sincs összhangban.