Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)
144 kezést foglal magában oly értelemben, hogy az előzetes letartóztatást és vizsgálati íogságot a szabadságvesztés és pénzbüntetésen kivül más büntetésbe, például dologházbautalásba, vagy hivatalvesztésbe és egyéb büntetésbe beszámitani nem lehet. A törvény e tiltó rendelkezésének megszegése tehát szintén a Bp. 385. §. 2. pontjában meghatározott anyagi semmisségi ok, mert a beszámítás területét olyan büntetési nemre terjeszti ki, amelybe a törvény a beszámítást meg nem engedi, tehát szintén alapul szolgálhat a semmisségi panaszra. Arra a kérdésre vonatkozóan, hogy mikor nem mellőzhető az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság beszámítása, eltekintve a Bp. 327. §. 2. bekezdésének e) pontjában olvasható nem anyagi, hanem kizárólag alaki jogszabálytól, mely szerint megfelelő esetben intézkedni kell az ítéletben az ennek meghozataláig kiállott előzetes letartóztatásnak és vizsgálati fogságnak a büntetésbe való beszámítása, vagy be nem számítása tekintetében, a Btk. 94. §-ában s a Bp. 537. §-ának utolsó bekezdésében foglaltatik kötelező jogszabály. A Bp. 537. §-ának utolsó bekezdése szerint a járásbirósági eljárásban az előzetes letartóztatás beszámítása sohasem mellőzhető, a Btk. 94. §-a szerint pedig a vizsgálati fogságnak és Bp. életbelépése óta a beszámítás tekintetében egyenlően értékelendő előzetes letartóztatásnak beszámítása akkor nem mellőzhető, ha azok tartama a vádlott hibáján kivül volt hosszú. Hogy a Btk. 94. §-ában s a Bp. 537. §-ának utolsó bekezdésében foglalt ezen parancsoló rendelkezéseknek figyelmen kivül hagyása és megfelelő esetben a beszámítás mellőzése szintén a Bp. 386. §. 2. pontjába ütköző anyagi semmisségi ok, s mint ilyen alapul szolgálhat a semmisségi panaszra, ahhoz a fentebb kifejtettek szerint kétely nem fér, mert hiszen a törvénynek ezen parancsoló rendelkezéseitől való eltérés okvetlenül a büntetés enyhítése tekintetében vont határok meg nem tartását eredményezi. Alapos megfontolást igényel azonban, vájjon az alsóbbfoku bíróságok szabad belátására van-e bízva annak a megállapítása, hogy az előzetes letartóztatás az eset körülményeihez képest viszonylag hosszú tartamú volt-e vagy sem; s ha az volt, ez a vádlott hibájának következménye-e, vagy pedig ezeknek a körülményeknek miként való megállapítása olyan jogkérdésnek tekintendő, melyre vonatkozóan az alsóbbfoku bíróságok határozata ellen semmisségi panasznak lehet helye? Alig férhet szó ahhoz, hogy ennek a kérdésnek a felülvizsgálat keretéből való kikapcsolása a Btk. 94. §-a idevágó parancsoló rendelkezésének a törvény szellemében való igazságos érvényesülését sok esetben kizárná. Általános tapasztalat ugyanis, hogy az alsóbbfoku bíróságok az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság beszámítását illetően nem kellő rendszerességgel, sőt gyakran ötletszerűen határoznak anélkül, hogy a fentebb emiitett két körülmény méltatására kiterjeszkednének. Az anyagi igazság gyakori sérelmével járna tehát, ha az alsóbbfoku bíróságoknak esetleg téves azzal a megállapításával szemben, hogy az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság nem volt hosszú tartamú, vagy ha az is volt, annak hosszabb tartamára a vádlott hibájából volt szükség, a vádlott elesnék a perorvoslat lehetőségétől, mert így az alsóbbfoku bíróságoknak a letartóztatás beszámítására vonatkozó felülvizsgálhatatlan döntése szerint, hiányozván a köte-