Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

Minthogy továbbá a kijelölő-választmányt a törvény háromnál több egyén kijelölésére nem kötelezi, ha a kijelölő-választmány háromnál több, habár alkalmas pályázó közül legalább három egyént jelölt és a többinek kijelölését mellőzte, valamint ha bármely törvényes ok miatt csak két, esetleg egy egyént jelölt: a kijelölés törvényessége kifogás alá nem eshetik. Eredménytelen pályázatról tehát csak akkor lehet szó, mikor a kijelölő-választmány a pályázók közül törvényes ok miatt senkit nem talált kijclölhetőnek. Ezek szerint a kijelölő-választmány nem olyan közeg, mely a pályázati kérvények felől csupán véleményét nyilvánitja, hanem önálló diszkrécionárius jogkörrel bírálja meg a pályázat eredményét és teljesiti a kijelölést, amely jogkörének diszkrécionális jellegét igazolja a törvény 77. §-ának ama rendelkezése is, mely szerint a kijelölő-választmány határozatait a tisztujitó széken a képviselőtestület előtt indokolni nem tartozik és csak jogorvoslat következtében az eljárás törvényességének megbirálására hivatott felsőbb hatóságok (közigazgatási bíróság) előtt tartozik eljárásának indokait előadni. Ennek a jogkörnek a képviselőtestület részéről ama kötelesség felel meg, hogy a választást a kijelölő-választmány határozata alapján teljesítse, de arra a képviselőtestület jogosítva nincs, hogy általában az önkormányzati elv alapján a pályázat eredményét saját részéről is bírálat és határozat tárgyává tehesse. A községi önkormányzati jog tartalmát a törvény adja meg, ez jelöli ki az önkormányzat területéi és ez vonja meg annak határait. A törvény azonban azzal, hogy a kijelölés jogának gyakorlását külön szervre bizta, a képviselőtestület választási jogát szoritotta szűkebb mederbe, olyan rendelkezése pedig nincs a törvénynek, mely a képviselőtestületet azzal a joggal ruházná fel, hogy a kijelölő-választmány határozatát önkormányzati jogkörében hatálytalaníthassa. Ebből folyólag az ily eljárás csak a törvény 77. §-a azon rendelkezéseinek megsértésével történhetnék, melyeken a kijelölő-választmány önálló diszkrécionárius jogköre alapul. 4, 1896: XXVI. t.-c. 34. §. A burkolási szabályrendelet 1. §-a szerint a közterületek burkoltatása a székesfőváros hatóságának kizárólagos joga és igy abban a kérdésben, hogy uj burkolat alkalmazásának szüksége fenniorgott-e, az ingatlantulajdonos érdekeit csak a közigazgatási hatósági eljárásban érvényesítheti. A közutakról szóló 1890: I. t.-c. nem vonatkozik általában az ország területén belül közlekedésre használt minden útvonalra, hanem csupán az 1. §-ában felsorolt utakra, amelyek közé a községek és városok belső forgalmának lebonyolítására szolgáló utak, utcák és terek már csak azért sem sorolhatók, mert a törvény 7. és 14. §-aiból világosan kitűnik, hogy a törvényhozó a közutak megjelölésénél az „utca" elnevezést is szem előtt tartotta, anélkül, hogy a község és a város belső forgalmának lebonyolítására szolgáló és az idézett törvény §-okban foglaltak szerint nagyobb költségekkel járó utcákra a törvény rendelkezéseit kifejezetten kiterjesztette volna és az utcák építéséről és fenntartásáról ebben a törvényben kifejezetten intézkedett volna.