Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

114 196. St. 24. §. A S. T. 24. §. 9. b) pontjában körülirt sajtórendőri vétségnek nem eleme, hogy a magzatot elhajtó szerként hirdetett anyag a kilátásba helyezett célra valóban alkalmas legyen. — E bűncselekmény nem sajtóbüncselekmény. (1924. évi május hó 13. napján. B. I. 1211/1924.) 197. 1914: XLI. t.-c. 1. §. Bp. 192., 208. §., 572. §. Rágalmazás sértő szándék nélkül. Szerkesztő sajtójogi felelőssége. K. A Bv. 1. §-a szerinti büntetendő tényálladék megvalósitásához nem kivántatik semmi különös sértési szándék vagy célzat, hanem a rágalmazó tényeknek tudatos állítása, vagy mint a jelen esetben, azoknak tudatos hirlapi közzététele már magában véve is kimeríti a Bv. 1. §-ban meghatározott bűncselekmény, szándékos elkövetésének tényálladékát. A bűnösség kérdésénél hivatalból észleltetett, hogy J. Jenő vádlott többi vádlott-társával együtt csakis a St. 33. §-nak 2. bekezdése szerinti megrendelő szerzőtársként helyeztetett vád alá és hogy a nevezett vádlott felelős szerkesztői minősége csakis az elsőbirósági ítéletben hivatalból akkor került szóba, midőn a kir. törvényszék a vádlottak szerzőségét, illetve azok megrendelő szerződését bebizonyítva nem találván, az I—XX. alatti vádlottakat a Bp. 326. §-nak pontja alapján, J. Jenő vádlottat pedig, mint felelős szerkesztőt, a Bv, 16. §-ra való tekintettel a Bp. 326. §. 3. pontja alapján mentette fel a vád alól. A másodbiróság azután J. Jenőt mint felelős szerkesztőt bűnösnek mondta ki a vádbeli bűncselekményben, ellenben a többi vádlott felmentését jogerősen helybenhagyta. Ebből pedig kétségtelen, hogy a bíróság a felelős szerkesztői fokozatra a Bp. 572. §-ban meghatározott határidő lejárta után terjesztette ki a sajtójogi felelősséget, másrészt pedig a szerzőknek tekintendő megrendelők felmentése után vonta kérdőre J. Jenőt, mint felelős szerkesztőt, ami az íléit dolog elvi szempontjából szintén kizártnak látszik. Azonban az adott esetben nem lehet szó a Bp. 572. §-a szerint késedelmes felelősség áthárításáról, mert hiszen J. Jenő vádlott többi társával együtt mint megrendelő szerző már kezdettől fogva felelősségre vonatott, sőt vád alá is helyeztetett. Az ő cselekvőségében pedig benne foglaltatott nemcsak a felmentés tárgyául szolgált megrendelő szerzőtársi tevékenység, hanem az a további cselekménye is, hogy ő, mint felelős szerkesztő, a vádbeli cikket közzé is tette. A biróság tehát ezt a vádlottat a történeti cselekmények, őt már eredetileg is terhelő ezen utóbbi részeért joggal vonhatta felelősségre a St. 35. §-a alapján, midőn az ő és társainak megrendelő szerzői minőségét megállapítani képes nem volt és midőn a nevezett vádlott mint felelős szerkesztő a tulajdonképpeni szerző megnevezését megtagadván, ez utóbbi az ismeretlen volta miatt felelősségre vonható szintén nem volt. Itt tehát voltaképpen nem is történt felelősségátháritás, hanem a szerző ismeretlen volta folytán a felelős szerkesztőnek a törvény rendelkezése alapján esedékessé vált feleletre vonása. Ami azután az itélt dolog (res iudicata) elvét illeti, az az adott esetben csak látszólagos akadálya a legközelebbi fokon felelős személy, vagyis