Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

108 Z. sérelmére elkövetett cselekményét a törvény melyik rendelkezése szerint kell minősíteni. Alapos a semmiségi panasznak az a része is. melyet amiatt jelentett be, mert a S. sérelmére elkövetett cselekmény nem minősíttetett hivatalból üldözendőnek. Az elfogadott tényállás szerint ugyanis a vádlott a fegyelmi ügyének tárgyalásán S. kir. törvényszéki orvosról akként nyilatkozott, hogy az orvosi bizonyítványokban betegségét s annak gyógytartamát illető eltérések okát abban látja, hogy elnöke a törvényszéki orvossal megvizsgáltatását megelőzően beszélt és igy az ő esetében is az történt, ami történni szokott, hogy a törvényszéki orvos oly véleményt adott, amilyent az elnök kívánt és nem olyant, amely a megvizsgált állapotának megfelelő. A kir. törvényszéki orvosra tett ez a kijelentés nyilvánvalóan közhivatalnokra és pedig e közhivatalnok hivatásának gyakorlására vontkozó oly tény állítása, mely valóság esetében ellene bűnvádi vagy fegyelmi eljárás oka lehet, pedig a vádlott védelme érdekében nem volt erre sem szükség. A kir. törvényszéki orvos ugyanis a Btk. 461. §-ában megállapított fogalommeghatározás szerint közhivatalnoknak tekintendő, mert, mint a bíróságoknak a m. kir. igazságügyminiszter által kinevezett és működéseért fegyelmi felelősséggel tartozó állandó segédszerve, az igazságszolgáltatás körébe eső közügyet lát el és így szolgálatánál, de esetről-esetre kapott különös megbízatásánál fogva is igazságszolgáltatási hatósági teendő teljesítésére van kötelezve. S. kir. törvényszéki orvosnak az az eljárása, mely szerint a kir. törvényszéki elnök megbízásából a vádlottat egészségi szempontból megvizsgálta, az igazságszolgáltatás körébe eső közügy, tehát igazságszolgáltatási hatósági teendő volt. (1923. nov. 21. B. II. 4220/1923. sz. Bdt. XVII. évf. 4. 1.) 190. 1914: XLI. t.-c. 1. §. Rágalmazásnak nem eleme a sértő célzat. K. A törvény vonatkozó szövegéből kétséget kizáróan kitűnik, hogy a Bv, 1. §-ában meghatározott és a 3. §-a 1. pontja szerint minősülő rágalmazás vétségét az követi el, aki a rágalmazó tényállítást sajtó utján közzéteszi, vagy azt egyébként nyilvánosan követi el. Ebből pedig nyilvánvaló, hogy ennek a vétségnek egyáltalán nem tényálladéki eleme a különleges sértési célzat, hanem elegendő a szándékos közzététel. A valótlanság nem lévén alkotó eleme a szóbanforgó vétségnek, a bűnösség megállapítása szempontjából még az is közömbös, vájjon jó- vagy rosszhiszeműen járt-e el a tettes. Ezek a körülmények legfeljebb a büntetés kiszabására bírhatnak kihatással. Minthogy pedig a közzétételt a vádlott szándékosan eszközölte és minthogy a vádbeli közleménynek különösen következő kitételei: „Egy volt főispán panamái", Gy. nyugalmazott főispán ellen csalás, sikkasztás és okirathamisitás miatt feljelentést tettek", „Gy. mint nyugalmazott főispán bejárt a hivatalba és a kompromittáló aktákat elsikkasztotta és megsemmisítette" — valóság esetén a főmagánvádlóval szemben a fegyelmi, sőt a bűnvádi eljárás