Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

109 megindítását vonhatnák maguk után és a főmagánvádlót a közmegvetésnek is tennék ki; minthogy a valóság bizonyítást nem nyert, sőt ez a bizonyítás meg sem kiséreltetett: ennélfogva a kir. Kúria is ugy találta, hogy az alsófoku bíróságok nem sértették meg a törvényt, midőn vádlottnak a vádbeli rágalmazás vétségében való bűnösségét megállapították. Hivatalból felvetődött az a kérdés is, hogy az adott esetben nem forog-e fenn a Bv. 11. §-ának, vagyis a felhatalmazásra üldözendő rágalmazás vétségének a tényálladéka? A közleményből azonban kétségtelenül kitűnik, hogy a vádbeli tényállítások nem a főmagánvádló főispáni működésére, hanem annak nyugdíjaztatási magánéletére tétettek. így tehát a Bv. 9. §-ának 6. pontja és a Bv. 11. §-a ezúttal alkalmazást nem nyerhet. Ehhez képest a semmiségi panaszt, mint alaptalant, a Bp. 36. §-a értelmében el kellett utasítani. Nem kerülte el azonban a kir. Kúria figyelmét az a körülmény, hogy az alsóbiróságok vádlottat felelős szerkesztői minőségében mondották ki bűnösnek, holott a vádlott beismerten átvevő szerző lévén, az adott esetben az St. 37. §. 2. bekezdése értelmében mint átvevő szerzőt kellett volna őt bűnösnek kimondani. Továbbá az St. 39. §-a szerinti felelősség egymásutánja és illetve láncolata is hiányosan, nem a törvénynek megfelelően nyert megállapítást. A St. 40. §-a értelmében ugyanis elsősorban a kiadó felelős a biztosíték erejéig. Utána jön a vádlott felelőssége vagyona erejéig. Ő utána újból, de most már szintén egész vagyonával felel a kiadó és végül szintén egész vagyonával a nyomdatulajdonos. És csak, ha mindezek után sem volnának a St. 40. §. szerinti összegek behajthatók, következnék a St. 42. §-ához képest a pénzbüntetés átváltoztatása a megfelelő szabadságvesztésre. Mindezek a hiányok azonban a vádlottra nézve sérelmesek nem lévén, azok miatt a Bp. 385. §-ának végbekezdésére való tekintettel hívatalbóli eljárásnak helye nem volt. (1921. október 5. — B. I. 2643/1921. Bjt. LXXIII. kötet 238. 1.) 191. 1914: XLI. t.-c. 1. §. Rágalmazás jogi kellékei. Sajtóközlemény büncselekménytöbbséget is tartalmazhat. K. A Bp. 385. §. 1. a) pontjára alapított panaszoknak a sajtó utján elkövetett rágalmazás vétségére vonatkozó részét a kir. Kúria alaposnak találta: a való tényállásban rágalmazást nem látott és ezért a bűncselekmény hiánya okából a vádlottat felmentette. A rágalmazás vétségének elsőrendű jogi kelléke ugyanis az, hogy a rágalmat tartalmazó tény egy felismerhető, megállapítható ,,valakiről" állit tassék. Ez a ,,valaki" a helyes törvényértelmezés szerint lehet fizikai, lehet jogi személy, egyesület, társulat, de ezek mindegyikének határozottan meg kell jelölve lennie, hogy a bíró megállapíthassa, ki a rágalmazásnak sértett alanya? A vád tárgyává tett cikkben azonban ilyen határozott megjelölés nincs. A rádlott nem állítja, hogy ez vagy az a háziúr az uzsorás, nem állit ilyet