Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

90 büntetlen előélete és a bűncselekményt követő komoly öngyilkossági kísérlete, ezekkel szemben súlyosítóul, hogy ő a sértettre, aki férjes, családos asszony, több lövést intézett, s neki súlyos és tartós sérüléseket okozott. (1922. jan. 17. — B. I. 2538/921. Bjt. LXXIV. 126.) 140. 285. §. \. bek. 613. sz. A magzatelhajtás a Btk. 285. §. 1. bekezdésének 2. tétele alapján minősítendő és büntetendő, ha a teherben lévő nő férjes asszony. Közömbös e minősítés szempontjából az, vájjon a nő férjétől vagy más férfitől esett-e teherbe. (E. H. 1918. évi május hó 7-én. B. I. 1270/1918. szám.) 141. 290. §. Orvosi műhiba. A vádlott az alsófoku bíróságok ténymegállapítása szerint Sz. Károlynénál, aki három hónapos terhes volt, a beállott méhvérzésből önkéntes magzatelvetélést vélt megállapíthatni s hogy ezt rendes lefolyásúvá tegye, méhkaparást eszközölt, eközben azonban a kutasszal a méh falát átfúrta; ezzel gennyes hashártyalob okoztatott, amely Sz.-nének a halálával végződött. Ebből az alsófoku bíróságok a méhkaparás és Sz.-né halála között az okozati összefüggést megállapították, mégis a vádlottat a büntetőjogi felelősség alól a Bp. 326. §-ának 1. pontja alapján felmentették ama indokból, hogy Sz.-nének a méhe rendellenes alkotású és kórosan elváltozott volt, s a méhnek ezt az állapotát a vádlott a méhkaparáskor nem ismerhetvén, a méhátfurás a legmesszebbmenő vigyázat s a vonatkozó szabályok szigorú megtartása mellett is megtörténhetett, tehát a vádlott terhére nem róható. A bíróságok eme felfogása téves. Az Igazságügyi Orvosi Tanács szakvéleményében kimondja, hogy Sz.nének csekélyfoku méhvérzése miatt a méhkaparás elsősorban nem volt helyén; ha azonban a vérzés el nem állithatónak bizonyult s a méhkaparás elkerülhetetlenné vált volna, az e tekintetben fennálló szabályok értelmében a műtétet két orvosnak közös közreműködésével kellett volna végezni; végül ha a méhátfurás mégis megesett, azt fel kellett volna ismerni, s azonnal megfelelő szakavatott műtét iránt intézkedni, amellyel a végzetes következmény elhárítása alaposan remélhető volt. A^ alsóíoku megállapításokból azonban kiderül, hogy mindezek nem történtek tseg. A méhkaparás első napján jelen volt ugyan dr. R. József orvos, de nem mint segédkező, hanem pusztán mint néző; a második napon második orvos jelen sem volt, a kaparást a vádlott orvosi segédlet nélkül végezte. A méh átfuródását a vádlott fel nem ismerte s így következményeinek az elhárítására vádlott részéről mi sem történt, már pedig P. szülésznő az átfuródást nemcsak azonnal gyanította, de gyanúját a kórházban ki is fejezte, sőt mi több, már a kaparáskor észlelte, hogy vádlott vigyázatlanul járt el s ennek kifejezést is adott. Mindezekből pedig elsősorban az következik, hogy a vádlott már magával a méhkaparással orvosilag tiltott területen működött, tehát e működés közben elkövetett hibákért fokozottan felelős. Azzal pedig, hogy a méhkaparást segédlet nélkül végezte, a műtéti szabályokat szegte meg, viszont azzal, hogy a méh átfuródását fel nem ismerte, foglalkozásában való járat-