Beck Hugó (szerk.): Kereskedelmi jog 2. (Budapest, 1905)
690 Az írással együtt létrejött szóbeli megállapodás. XXXVH. az okirattal egyidejűleg kötött szóbeli megállapodástól a kötelező erő 2 g megvontnak nem tekinthető, ezeknél fogva az elsőbiróság amaz eljárását, mely szerint a felp. által felhozott szóbeli megállapodás bizonyithatásának helyt adott, helyeselni kellett. (614/1881.) 1178. C: Az írásbeli szerződés daczára a szóbeli megállapodások bizonyítása ki nem zárható, mert a szerződő felek mindegyikének szabadságában áll kimutatni, hogy valójában mi képezte a szerződés tárgyát és annak feltételeit, habár arról írásbeli okmány lett is kiállítva; és pedig annyival kevésbé oly esetben, midőn nem is az Írásbeli szerződésben foglalt valamely feltétellel ellenkező szóbeli megállapodásnak, hanem csak az okiratban ki nem tüntetett valamely szerződési fel tét J1 kikötésének bizonyítása czéloztatik. (841/1882.) 1179. C: A másodbiróság Ítélete megváltoztattatik és az elsőbiróság ítélete hagyatik helyben. Indokok: Az a körülmény, hogy az A) alatti megrendelési jegyben nem foglaltatik az a kikötés, hogy az abban foglalt bor-compositió csak megtekintésre és próbára rendeltetik meg, szabadságában állván alp.-nek azt nemtetszés esetében visszaküldeni s a vételt meg nem kötöttnek tekinteni a mely esetben alp.-t csupán a postadij-költség terhelendi, egyáltalában nem zárja ki azt, hogy az alp. ezeket az A) alatti írásbeli megrendelésbe nem foglalt perdöntő körülményeket más módon bizonyíthassa; nem zárja ki pedig azért, mert ezek a körülmények a megrendelési jegynek azzal a tartalmával, a mely szerint alp. 4 kiló bor-compositiót 4 frt 50 kr. egységár mellett rendelt, nem állanak ellentétben hanem oly részletes megállapodások, a melyek az A) alatti szerint létrejött vételi ügylet természetét meghatározzák. Minthogy pedig az alp. által megnevezett tanuk a fenti alp.-i előadást mindenben bizonyították s minthogy továbbá felp. kifejezetten nem tagadta meg azt az alp.-i állítást, hogy ő (alp.) a megrendelt bor-compositiót megtekintés után megfelelőnek nem találta s azt felp.-nek nyomban két izben is visszaküldötte, a ki azonban azt el nem fogadta és minthogy alp. ezek szerint a Kt. 359. §-ában foglalt jogával élt, a mikor a megtekintésre s próbára vett árukat felp.-nek visszaküldötte: felp. az e szerint felfüggesztő hatálylyal, vagyis a megrendelő alp. elfogadási akaratától függő feltétel alatt kötött ebből az ügyletből kifolyóan a fenti tényállás mellett az elküldött áruk vételárát jogosan keresetbe nem veheti. (1896. márcz. 5. 115/95. sz.) A 313. §. alkalmazása egyoldalú kereskedelmi ügyletekre. 1180. C.: A Kt. 313. §-ának azfokirat kötelező erejére vonatkozó határozmánya oly esetben is alkalmazandó, ha csak az egyik félre nézve bizonyult a keresk. ügylet fenforgása, mert a Kt. 264. §-a értelmében a Kt. határozmányai a másik szerződő félre is irányadók. (1898. decz. 1. 1141.)