Beck Hugó (szerk.): Kereskedelmi jog 2. (Budapest, 1905)
A kereskedelmi ügyletek megkötése. 689 "ianúó volt elfogadni az alp. fizetési módozatát s az ezt is magában 1875:XXXVII. foglaló ily kötlevél aláirását, mert ezt alp. tagadta s nem is bizo- 312 "g nyitotta azt, hogy ily kötlevelet aláírás végett beküldött volna felp.nek. A vételügylet tehát felek közt az A) és B) alattiak szerint jogérvényesen létrejővén, miután alp. a megállapított határidőben szállítási kötelezettségének nem tett eleget stb... (1895. ápr. 24. 3952/1894.) C: Hh. annyival inkább: mert az alp. által vitatott fizetési módozat tekintetében az 1890. ápr. 27. kelt 12-/. alatti alp.-i levélben sem tétetik említés; már pedig ez a levél képezvén a kereseti vételi ügyletnek az alapját, ha alp. a kérdéses fizetési módozatot az ügylet egyik feltételének kívánta tekinteni, tartozott volna ebbeli szándékának e levélben határozott kifejezést adni. (1896. szept. 10. 1216/1895.) Szóbeli megállapodások oly esetben, a melyben az irás érvényességi kellék. 1174. Lf i.: Ha az adásvevési ügyletre nézve írásbeli szerződés kiállítása köttetett ki mint érvényességi kellék, a szerződés végképpen létrejöttnek nem tekinthető még abban az esetben sem, ha a meghatározott alak létesülése előtt a teljesítés már megkezdetett is, pl. a vételár egészben vagy részben lefizettetett. (9236/1876.) 1175. Lfi.: Ha valamely szóbeli megállapodás érvényessége annak írásba foglalásától tétetett függővé és a kikötött írásbeli szerződés létre nem jő: az előbbi állapot helyreállításának lévén helye, az esetleg adott «biztositék» (nem «foglaló») kamataival együtt visszaadandó. (2714/1877.) 1176o C: Ha az Írásbeli alakot kikötő megállapodásból nem tűnik ki minden kétséget kizárólag, hogy a felek akarata oda irányult, miszerint a szerződés létrejötte s érvényessége tétessék annak írásba foglalásától függővé, akkor a szerződésnek írásba leendő foglalása csak a végből tekintendő kikötöttnek, hogy a már létrejött s egyébként érvényes szerződésről alakilag helyes és esetleges perbeli vagy perenkivüli használatra alkalmas bizonyíték állittassék ki. (2456/1882.) AZ írással egyidejűleg létrejött szóbeli megállapodás. 1177. Lfi.: A szerződő felek akaratnyilvánítását magában foglaló okiratnak, az egyidejűleg létrejött szóbeli megállapodás bizonyítását rendszerint kizáró bizonyító ereje ama vélelmet megállapítható feltevésen alapul, hogy az okirat a felek megállapodásainak fixirozását képezvén, az egyidejű s abban fel nem vett szóbeli megállapodás azért mellőztetett, mivel annak kötelező erőt tulajdonítani nem akartak; minthogy azonban azt, hogy a felek között szóbelileg kötött megállapodás a szóban levő okiratból jelen esetben szintén oly szándékkal hagyatott ki, sem az illető okirat kiállításának körülményeiből, sem a perbeli tényállás egyéb mozzanataiból vélelmet megállapító biztossággal nem következtethetni, ily irányú vélelem hiányában pedig Döntvénytár.