Beck Hugó (szerk.): Kereskedelmi jog 1. (Budapest, 1905)

1UÖ liereskedelmi meghatalmazott jogkörének korlátozása. 1875:xxxvn. sitva van is meghatalmazottját tetszése szerint korlátozni, az ily kor­43 *? látozás feltétlen hatálylyal csak a meghatalmazottal szemben bir, kifelé. vagyis harmadik személyekkel szemben, csak az esetben birhat a meg­hatalmazás minőségéből törvény szerint folyó hatáskör ilyetén korláto­zása hatálylyal, ha a meghatalmazottal szerződő harmadik személy a kor­. Hozásról tudomással birt, tehát rosszhiszemüleg járt el vagy pedig, ha erről a kellő kereskedői gondosság mellett tudomást szerezhetett volna. A jelen esetben emez alternatívák egyike sem forog fenn felp. elle­nében, mert alp. maga sem állítja, hogy felp. a korlátozásról tudomással birt volna, arra nézve pedig, hogy erről felp. kellő óvatosság mellett tudo­mást szerezhessen, alp. mitsem tett, pedig a kereskedelmi forgalom biz­tossága szempontjából kötelessége lett volna alp.-nek a rendes lakhe­lyétől távol működő üzletvezetősége törvényből folyó meghatalmazásának eme korlátozásáról a vele üzletvezetői minőségénél fogva szükségképen összeköttetésbe lépendő kereskedői köröknek a kereskedői forgalomban divó szokásos módon — például körözvények utján — tudomására hozni, a mely figyelmeztetést, hogy bármely szokásos módon megtette volna, alp. maga sem állítván, eme mulasztásának következményeit egyedül ő tartozik viselni, azokat tehát a jóhiszeműség és kellő gondossággal el­járt felp.-re hárítani nem lehet. (1887. decz. 7. 835. sz.) 18íí. Pozsonyi T.: Az a kereskedő vagy szerződő fél, a ki a czég kereskedelmi meghatalmazottjával oly ügyletet köt, a melyről kellő gon­dosság és elővigyázat mellett tudhatta, hogy annak a czéggel szem­ben való érvényéhez a czég hozzájárulása szükséges vagyis, hogy a kereskedelmi megbízott ügyletkötésénél korlátolt jogkörrel bir, a czég ellen az ügylet nem teljesítése okából kártérítési igénynyel fellépni nem jogosult. (1875: XXXVII. t.-cz. 43. §.) — Ténykérdés az, hogy a fél a megbízás korlátozottságáról kellő gondosság mellett tudomást szerez­hetett volna. (1893: XVIII. t.-cz. 197. §.) (1898. szeptember 12. G. 49. sz.) 184 Nagyváradi T.: Az a kérdés, hogy az üzlettulajdonos megbí­zottja által hitelben teljesített vásárlásból terheli-e kötelezettség a tu­lajdonost, nem dönthető el annak a megállapítása nélkül, hogy a meg­bízott az üzlettulajdonosnak kereskedelmi meghatalmazottja volt és hogy e minőség megállapítása esetén a meghatalmazott törvényes hatáskö­rének korlátozását a hitelező tudta vagy felismerhette-e vagy nem. (1875:XXXVII. t.-cz. 43. §.) (1897. nov. 18. 1897. G. 47. sz.) = Részvénytársaság vezérigazgatójára 1. a 193. §-nál. Kereskedelmi utazó. A kereskedelmi utazó fogalma. 45. §. 185. B p e s t i T.: Az ekőbiróság Ítéletét megváltoztatja, felp.-t kere­seti követelésével elutasítja. Indokok: A Kt. 45. §-ának szövegéből, különösen a 43. és 44. §§-aira való utalásából világosan kitűnik, hogy a Kt. 45. 3-ában említett

Next

/
Thumbnails
Contents