Beck Hugó (szerk.): Kereskedelmi jog 1. (Budapest, 1905)

Átvételre meghatalmazott hatásköie. xxxvn. tehát azoknál az ügyleteknél K. I. és ennek bevásárlói jogilag a nevezett 3 g czégnek meghatalmazottjaiul tekintendők és igy a felp.-ekkel kötött eladási ügyleteknél bizományi viszony fenn nem forogván, nem a K. T. 368. §. második bekezdése, hanem ama törvény 49. §-nak rendelkezése alkalmazandó, vagyis a vételár iránt a nevezett czég mint vevő felelős. A felebbezési biróság a fenn ismertetett tényállást a nevezett czég beismerésére alapitván, a S. E. 59. §-hoz képest ama tényállás tekintetében a felebbezési biróság a további bizonyítást annál inkább mellőzhette, mert ezt a S. E. 64. §. szerint is indokolás mellett megtehette és a felebbezési biróság a mel-őzést indokolta; és mert a jelen perben első sorban a felp.-ek és a nevezett czég között különlegesen létesült ténybeli és ebből folyó jogi helyzet az irányadó; ennek megállapítása után tehát közömbös az, hogy egyébként és általában véve, a nevezett czégr és K. I. között minő viszony volt; de különben is annak eldöntése, hogy forog-e fenn bizományi vagy megbízási viszony, jogkérdés, a mire nézve a Kt. 1. §-hoz képest nem volna tekintetbe vehető valamely netán kifejlődött, de a törvény 368. §. rendelkezésével ellentétes kereskedelmi szokás sem. St. és K. czég a meghatalmazási viszony fenforgá-sa esetére sem tartja magát fizetésre kötelezhetőnek azért, mert egy részről K. I. a meghatalmazása körét túllépte az által, hogy hitelben vásárolt, magas árban vásárolt és az ármegszabás kitolásába beleegyezett, másrészről felp.-ek K. I.-t saját személyében ismerték el kizárólagos adósuknak a vételár iránt az által, hogy K. I.-tól és ennek nejétől a vételárra nézve utóbb kötelező jegyeket (bon) és váltókat vettek át. igaz ugyan, hogy a K. T. 52. §. szerint, ha a meghatalmazott az ügylet megkötésénél meghatalmazás:, határain túlmegy, a vele szerződő harmadik személynek aj kereskedelmi jog szerint felelős; azonban a K. T. 43. §. szerint a* meghatalmazottnak, a kit a főnök egyes ügyletre felhatalmaz, jogköre kiterjed mindazokra a jogcselekményekre, melyeket az ilynew ügyletek rendszerint szükségessé tesznek; már pedig a vételnél a vételár meghatározása feltétlenül és a vételár fizetésének határideje rendszerint az ügyletnek szükséges kelléke, következésképen az, a ki a vevő által a vételi ügylet megkötésére fel van hatalmazva, meghatalmazottnak tekintendő arra is, hogy az eladóval a vételár mennyiségét és fizetési idejét megállapítsa; ha tehát ezek iránt a meghatalmazott a vevő által korlátoltatott, ez az eladót csak akkor érintheti, ha az eladó arról a korlátozásról tudomással bir; már pedig a felebbezési biróság ítéletében nincs ténymegállapítás az iránt, hogy felp.-ek tudomással bírtak K. I.-nak a vételár mennyisége meghatározása és fizetési határideje iránt netán korlátolt meghatalmazásáról. Egyébiránt jogilag nem tekinthető Láírányosnak a nevezett czégre, mint vevőre az, hogy a vétel hitelben történt, mert a vevőt mi sem gátolja abban, hogy az áru átvételekor a vételárt akkor is kifizesse, ha a megállapodáshoz képest a vételár csak utóbb volt volna fizetendő; a hitelben vétel tehát egyedül az eladó hátrányára szolgálhat. A mennyiben a fent kifejtettek szerint fc!p.-ek mint eladók irányában a vételár