Vavrik Béla (szerk.): Közjog és közigazgatás (Budapest, 1906)

Képviselő választási bíráskodás. 45 név szerint meg nem nevezett piskárkosi jegyző ajánlva vagy helyette- 1899: XV. sitve volt volna, nem is állíttatik, sőt a kérvényből ép az tűnik ki, , t"c2­hogy csak ő maga ajánlkozott olyannak, de el nem fogadtatott, vagyis 3' ^' l9' p' mint oda nem tartozó a szavazóhelyiségből kiutasítható volt. (421/902.) Szavazás megkezdése. (Buza Earna.) 86. C. I. t: A kérvényezők kérelmüket a 3. §-nak 4., 20- és 16. 3. §, 20. p. pontjára alapították, azonban a 4. pontot a tárgyalás folyamán elejtették s így csak a 20. és 16. pontra alapított okok maradtak fenn. E 20.pontra nézve érvénytelenségi okul azt hozták fel, hogy a III. szavazatszedő küldöttségnél a szavazás reggeli 10 óra után s jelesül 10 óra 50 percz­kor kezdetett meg, holott a szavazás megkezdésének elhalasztása a tör­vény jelzett pontjánál fogva reggeli 10 órán tul nem terjedhet. A 16. pontot illetően pedig a választási elnöknek a választók bevonulására, elhelyezésére, a szavazási helyiségekkel való összeköttetésére nézve tett oly rendelkezéseit s illetve a választás szabadságának megóvása te­kintetében elkövetett mulasztásait hozták fel okul, a melyeknek látható czélját a választási eredménynek, a megválasztottnak kijelentett kép­viselő javára, meghamisítása képezte. A 3. §. 20. pontjára alapított érvénytelenségi okot illetően a vá­lasztásvédők védelme abban összpontosul, hogy a szavazás megkezdé­sének időpontja nem az az idő, a melyben a szavazók a szavazást tény­leg megkezdik, hanem az az időpont, a melyben az elnök a szavazást megnyitotta, ezt pedig a választás napjának reggeli 9 órája volt, a mint azt .a. választási jegyzőkönyvek bizonyítják s ez a szavazási idő meg­szakítás, halasztás és felfüggesztés nélkül folyton folyt és tartott egész este 6 óráig, a mikor a záróra beszámításával is a III. küldöttségnél a szavazás berekesztetett. Továbbá, hogy a szavazás az elnök által reg­geli 9 órakor megnyittatván, a bizalmi férfiak beleegyezésével, a fel­hívott község választóinak pontos meg nem jelenése miatt a többi köz­ségek választói hivattak fel a szavazásra s ez tartott mindaddig, míg nem a szavazás, a vonatkozó lajstrom szerint, megindult. A jelzett 20. pont elnöki rendelkezésre vonatkozik, — ez pedig csak a szavazás meg­nyitásának ideje, — mig a tényleges szavazás a szavazó ténye s így annak időpontja a 20. pont keretébe nem vonható. Továbbá, hogy egy­egy küldöttség csak a szavazatoknak, megbízatásához képest leendő összeszedésére lévén hivatva, az a körülmény, hogy a III. küldöttségnél a tényleges szavazás kezdetének időpontja nem esett össze a többi kül­döttség hasonló időpontjával, a választás egységességénél fogva az egész választásra s annak eredményére ki nem hathat, mert arra nézve ez a körülmény közömbös. Ez a védelem figyelembe vehető nem volt. A 3. §-nak 20. pontja érvénytelenségi okként határozza meg azt, ha a választási elnök a sza­vazást szükség nélkül, a törvényben meghatározott időn tul kezdette

Next

/
Thumbnails
Contents