Büntetőjog és bűnvádi eljárás 2. Büntetőtörvénykönyv a kihágásokról. Melléktörvények vétségekről és kihágásokról. Sajtótörvény. Bűnvádi perrendtartás (Budapest, 1906)

Ktk. 108. §. 67 Ártalmas anyagokat tartalmazó készítmények forgalomba­hozása. 198. Szabadkai jbg.: I. Stuárt Mária czim alatt panaszlott által forgalomba hozott tej kivonatra nézve a vegy vizsgálat megállapította azt, hogy az aradi kiállításon lefoglalt Stuárt Mária mosdóviz semmi­féle mérges hatású anyagot nem tartalmaz; miért a panaszlottat az ez alapon ellene emelt vád alól felmenteni kellett annál is inkább, mert igazolva lett az, hogy panaszlott máskor sem készítette mercurius pr. albus hozzáadásával az általa áruba bocsátott mosdóvizet és mert igen valószínűnek látszik az, hogy a gyógytárban lefoglalt és mérges anya­got tartalmazónak bizonyult mosdóviz nem azonos a panaszlott által készítettel, hanem annak távolléte alkalmával készült. Tehát nem a panaszlottat, hanem a kezeléssel megbízott és mint okleveles gyógy­szerész saját személyében felelős H. A.-t illette a felelősség súlya, hogy akkor, midőn eladás végett kis üvegekbe fejtettek panaszlott távollétében mosdó vizet, azt vizsgálat alá nem vette ésm érges hatású anyagot tartalmazónak forgalomba hozatalát meg nem tiltotta, mi két­ségtelenül kötelességében állott; mivel nemcsak az 1876. évi XIV. t.-cz­125. §-ának harmadik bekezdése kötelezi őt erre, de kötelességében állott ez annál is inkább, mert ő, mint a gyógytár vezetője hivatalosan és szabályszerüleg bejelentve lett. II. A mária-gyüdi cseppek készítése és forgalomba hozatala miatt emelt vád alól panaszlottat azért kellett felmenteni, mert az 1876. évi XIV. t.-cz. 53. §-ának rendelkezéséhez képest ezen kihágás tény­álladékához az szükséges, hogy a titkos összetételű szer forgalomba hozassék; azonban a jelen eljárás folyamán nem lett bizonyítva az, hogy panaszlott e szert tényleg forgalomba hozta volna. Ezenfelül a lefoglalt máriagyüdi cseppek tinctura amaraból és spiritus aetherisből állanak s minthogy e mindkét szer azok közéta rtozik, melyek a gyógy­szerkönyv szerint orvosi rendelet nélkül is bármely minőségben kiszol­gáltathatók s igy ezek semmi arányú keverékének kiszolgáltatása nem állapithatja meg a közegészségügyről szóló törvényekben kontemplált kihágás tényálladékát. III. A villanysavas mesterséges ásványvíz készítése és forga­lomba hozása miatt emelt vád terhe alól azért volt panaszlott felmentendő, mert polgármesteri engedélylyel bizonyítva lett az, hogy panaszlott e mesterséges ásványvíz készítésére és forgalomba hozására már enge­délyt nyert, hogy pedig megtartotta-e panaszlott azon kikötéseket, a melyekhez ezen engedély kötve volt, annak vizsgálata és netáni visz­szaélés esetén az engedély visszavonása nem tartozik a kir. jbg, hanem a közigazgatási hatóságok körébe. Az pedig, hogy panaszlott ezen mes­terséges ásványvizet, mint dr. K. S. tiszti főorvostól eredőt hozta for­galomba, nem képez kihágást. (1894. jul. 8. 1541. sz.) Szegedi T.: Hh. (1894. nov. 5. 4061. sz.) C: A felebbezés visszautasittatik. (1895. márcz. 13. 1463. sz.)

Next

/
Thumbnails
Contents