Büntetőjog és bűnvádi eljárás 1. Büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (Budapest, 1905)

Btk. 75- §. 83 = Azonos: C- 2744/1888. sz. (az, h. v. a vasvillával való ütéseket a íejre irányozta, ez egymagában az ölésre irányzott szándékot még nem bizonyitja), — C- 4962/1888. sz- (abból, h. v. éles kést használt, az ölési szándék még nem állapitható meg), — C 6158/1888-, — C. 6634/1889- sz. 269. Vádlott sértettet késsel mellbe szúrta, mely szúrás következtében sér­tett a cselekmény elkövetése után mintegy fél óra múlva meghalt- A másod­biróság halált okozott súlyos testi sértést, a C- szándékos emberölést álla­pított meg­C.: A cselekménynek szándékos emberölés bűntettévé minősíté­sére nézve irányadónak vétetett, hogy vádlott a bűnvádi iratokkal fel­küldött és e legfelsőbb bíróság által is közvetlenül szemlélt, középnagy­ságú, éles pengével ellátott kést N. P.-nek egyenesen mellébe döfte; hogy vádlott e cselekedetének elkövetésekor beszámítható, sőt józan álla­potban volt; hogy a szúrást oly erővel intézte, hogy annak, ha vélet­len akadályokba nem ütközik, a testbe mélyen behatolnia kellett, és minthogy egy ily eszközzel, és mint az eredmény mutatja, nagyobb erő kifejtésével az emberi test nemesebb részeire, s nevezetesen, mint a jelen esetben, a mellkas baloldalára intézett szúrás, a sziv vagy tüdő megsértése által rendszerint a sértettnek halálát okozza; minthogy e cselekmény bekövetkezésének rendes volta az élet közönséges és mindennapi tapasztalatain alapul stb.: vádlott ellen az ölési szándék megállapítandó volt. (1882. nov. 9. 14007. sz.) ="- Azonos: C- 13,908/1882. sz- (nagyobb kés használatából az ember­ölési szándék megállapítható), — C- 5882/1886. sz. (kés használata ölési szán­dékra enged következtetést), — C. 2593/1887- sz., — C 9152/1889. sz- (v- a sértett mellére térdelt s torkát szorította, míg csak hörgött), — C 10,732/1889. (v. a sértettet fejszével vágta fejbe), — C. 5983/1889. sz. (v. kapanyéllel vágta fejbe sértettet), — C 10,434/1889. sz- (zsebkéssel mellbe szúrta), •— C- 1817/1895- sz. (baltával és zsebkéssel vágta és szurkálta sértettet), — C. C- 1817/1895. sz. (baltával és zsebkéssel vágta és szurkálta sértettet), — C. 4216/1896. sz. (v. a levesbe mérget öntött). b) testi sértésnél ; 270. C: Vádlott a szobában függő petróleumlámpát szándékosan le­ütötte, s az összetört lámpából kifolyó égő kőolaj egy jelenlevő sze­mélyt súlyosan megsértett. A gondatlanságot megállapító alsóbb bíró­sági ítéletek megváltoztatásával szándékosság állapíttatott meg, mert: culpánál első sorban kizárva kelll lennie a tettes azon tudatának, hogy tettéből azon jognak megsértése akár «szükségszerüleg», akár «valószi­nüséggeb bekövetkezik. (11223/80. sz.) = Azonos: C 6186/1886. sz. (v. az ablak alatt kivül álló sér­tett felé az ablakra egy mozsárütővasat hajított, az ablak kitört s az üveg­cserepek sértett egyik szemét ugy megsértették, hogy látóképessége örökre meggyengült), — C 781/1895. sz- (v. sörös poharat dobott egy társa felé, az a lámpát találta, a kiömlő s meggyúlt petróleum sértett arczát tissze­égette). 271. C.: A T. Ítélete megváltoztatásával a tsz. ítélete hagyatik hely­ben, mert a vitriol hatásának emberi testre nézve veszélyes volta kö­6*

Next

/
Thumbnails
Contents