Büntetőjog és bűnvádi eljárás 1. Büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (Budapest, 1905)

84 Btk. 75- §. zönségesen ismeretes lévén: teljes bizonyossággal tehető fel, hogy vád­lott azáltal, hogy a sérelmezettnek arczát az emiitett folyadékkal le­öntötte, az ezen bekövetkezett súlyos testi sértést öntudatosan és eltö­kélt szándékkal követte el. (1882. nov. 2. 2956. sz.) = Azonos: C 11,407/1883. sz. (v. sértett arczára oltatlan meszet dobott), — C 2446/1885. sz- (v. sértettnek szándékosan vitriolt adott fájós lába bekenéaére, azzal, hogy az spiritusz), — C 4917/1889. sz. (v. a petró­leumot szájából az égő gyufán át sértett arczába fújta, ki égési sebeket szenvedett). 272. Vádlott részeg állapotban az őt csendesíteni akaró sértettet és társát a szobából egy dongával kikergette. Midőn pedig ennek daczára sértett és társa a szobába visszajöttek és sértett a vádlottól a dongát elvette, vád­lott kést ragadott s azzal maga körül előre és hátra hadonászott, s a közben a háta mögött álló sértettet nyakon szúrta, a ki sebébe nemsokára belehalt Az alsóbiróságok arra helyezvén a súlyt, hogíy a vádlott a háta mögött álló sértettet nem láthatta, gondatlanságot állapított meg. (290. §.) C: Tekintve, hogy a megállapított tényállás szerint T. P. halála egyenes következménye ama testi sértéseknek, a melyekre vádlott szán­déka a kérdéses alkalommal irányult: vádlott a Btk. 306. és 307. §§-ok­nak 1. pontja szerint minősülő halált o'kozó súlyos testi sértés bűntetté­ben mondatik ki bűnösnek. (1887. szept. 23. 240. sz.) c) sikkasztásnál ; 278. C.: Káros előadása szerint «Intona» több hónapig hevert vád­lottnál a nélkül, hogy az iránt sértett részéről kérdés intéztetett volna. Vádlottnak 'meg nem czáfolt előadása szerint ő nem tudta, hogy a hangszert ki küldte hozzá, neki pedig a javításért járó összegre szük­sége volt. Minthogy vádlottnak nemcsak módjában volt a jelentkező tulajdonost teljesen hasonlóval kielégíteni, hanem midőn B. E. azért jelentkezett, annak azonnal egy uj és értékesebb hangszert kinált, me­lyet ez csak később fogadott el; minthogy pedig végre B. EL maga sem állítja, hogy az általa oda vitt s vádlott által eladott hangszer reá nézve helyettesítést kizáró különös becscsel bírt volna; ezeknélfogva vádlott cselekményében nemcsak a nyereségvágy, de a jogsértésre irá­nyuló szándék sem lévén feltalálható: vádlottat a Btk. 75. §-a alapján felmenteni kellett. (1900. jan. 8. 6328. sz.) d) váltóhamisitásnál. 274. C: Az ügyiratokból kivilágló azoknak a tényeknek a következ­tében, hogy R. Zs. évek hosszú során át házközösségben és közös ház­tartásban élt M. I.-val, hogy M. J.-tól a váltókölcsönöket a majd M. I.-val közösen használandó házépítési költségeire vette fel, hogy M. I.-nak ezen kölcsönökről tudomása volt, hogy R. Zs. ingatlana a köl­csönök fedezésére szolgált, hogy a bünjelváltót R. Zs. szokott aláírásával, nem utánozva, s puszta megtekintéssel is azonnal felismerhető módon látta el M. I. nevével is: nem állapitható meg R. Zs: irányában, hogy akkor, a mikor a bünjelváltóra M1. I. nevét is reáirta, őt a

Next

/
Thumbnails
Contents