Büntetőjog és bűnvádi eljárás 1. Büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (Budapest, 1905)

Btk. 70. §. 73 töne alatt egymásra támadnak és ha a 308. §-ban meghatározott ered­mények valamelyike, az igy egymásra támadásból álló verekedés alatt következik be és a több támadó közül nem határozható meg az, vagy nem határozhatók meg azok, akiknek cselekedete okozta a súlyos ered­ményt. Azon esetben azonban, ha a támadást két vagy több személy előre szövetkezve, elhatározta, ha magukat megfelelő fegyverekkel, esz­közökkel előre ellátják, ha az uton, melyen kiszemelt áldozataiknak el­haladniuk kell, felfegyverkezve lesben állanak és az arra békésen hala­dóknak neki rontva, azokat tettleg megtámadják: ezen esetben az egész eredmény a támadásra szövetkezett és a kivitelben tettes cselekedetet elkövető mindegyik bűntárs cselekedetének közös eredménye lévén, ezen egész eredménynek a tettesként közreműködő mindenik szövetkezett elleni teljes beszámítása, illetőleg feltéve, hogy az eredmény halál és hogy sem a 278., sem a 279. §§. tényálladéka nem forog fenn, a Btk. 306. §-ának összefüggésben a Btk. 70. §-ával, nem pedig a 308. §-ának alkalmazása áll elő. (1889. okt. 1. 8512. sz.) = Azonos: C. 6626/1887. sz. (v.-ak közös egyetértéssel bántalmaz­ták sértettet, ki kilencz, köztük négy súlyos sérülést szenvedett, de h. ezeket v.-ak melyike okozta, nem volt megállapítható), — C. 979/1888., — C. 2742/1889., — C. 6809/1889., — C 10,055/1899., — C. 2740/1890., — C. 1652/1890., — C. 377/1897. — Állandó gyakorlat. e) nörablásnál; 235. C: A Bpesti T. Ítélete azon változtatással hagyatik helyben: hogy Sz. M. és B. Sz., tekintve, hogy N. M. elrablásánál, a leánynak tettleges megragadása és erőszakos hatalmukba vétele által, a Btk. 321. §-ában meghatározott bűntett egyik ismérvét képező cselekedetet, és igy, habár másnak érdekében, de mégis elkövetési, nem pedig segé­lyező cselekedetet hajtottak végre: nem a Btk. 69. §. 2. pontja alap­ján mint segédek, hanem a Btk. 321. §-ába ütköző nőrablás bűntettében a Btk. 70. §-a alapján mint tettestársak mondatnak ki bűnösöknek. (1884, ápr. 1. 16. sz.) — Azonos: C. 4594/1891. sz. (mindazok, kik fenygető jelenlétükkel az erőszakoltra hatást gyakorolnak, a támadó erőt fokozzák és az ellentálló erőt csökkentik tettestársaknak tekintendők), — C. 2889/1893. sz. f) lopásnál ; 236. C: Vádlott V. I.-val egyetértőleg ez után ment az udvarba, s innen az ajtóba letett lisztet elvitte, tehát káros birtokából elvonta: e vádlott cselekménye a Btk. 70. §. szerint mint tettestársé minősül. (1890. jan. 22. 6272/1889. sz.) ="- Azonos; C. 263/1902. sz. (v. segített a lopott rumos hordót a pinczéből kiguritani.) 237. C: Cz. J. és Cz. L. vádlottak ketten emelték ki a kamaraablak rámáját, amelyen azután Cz. J. a kamarába be is hatolt; a két vádlott e cselekedete magában foglalja azon ismérveket, melyek a 333. §.

Next

/
Thumbnails
Contents