Polgári törvénykezés 1. Általános határozatok. Rendes eljárás. Sommás eljárás (Budapest, 1905)
10 Birói hatáskör. 1868 :LIV. tétében támadnak, és a melyek a betegsegélyző pénztár és a munkaadók t.-cz. közt az utóbbiakat terhelő befizetési kötelezettség iránt keletkeznek, !S' • azok a vitás ügyek pedig, a melyek a biztosított személyek és a betegsegélyző pénztár között a nyújtandó segély tekintetében forognak fenn, a pénztári alapszabály szerint alakított választott bíróság hatáskörébe tartoznak, holott a fenforgó perben a vita a kerületi betegsegélyzési pénztár és az ennek igazgatósága részéről megválasztott pénztárnok és ellenőr közt, a szolgálati viszony feltételes felmondásának érvényessége felett keletkezett. (1902. decz. 16. I. G. 372.) 138. Mt.: Biztosító társaság ügynöke. Minthogy az alp. az uton töltött időre járó külön díjazáson, illetőleg százalékos jutalékon felül havi díjazás mellett, állandóan volt a felp.-nél (biztosító társaságnál ügynöki minőségben) alkalmazva és az összes tevékenységét kizárólag a felp.-nek volt köteles szentelni, ennélfogva kereskedősegédnek kell őt minősíteni; minthogy az iparágak közé az 1884: XVII. t.-cz. 1. §-a szerint a kereskedés is tartozik, minthogy továbbá az 1875: XXXVII. t.-cz. 55. §-ának és az 1884 : XVII. t.-cz. 88—99. §§-ainak rendelkezéseiből kitűnően a kereskedősegéd szolgálati viszonyára az 1884 : XVII. t.-cz. szabályai irányadók, és minthogy az 1884 : XVII. t.-cz. 176. §-a szerint a munkaviszony megszűnéséből keletkező kártérítési kérdések az iparhatóság által döntendők el, ennélfogva ez az ügy, melynek a szolgálati viszony alapján kapott előlegnek és átalánynak a szolgálati viszony megszűnése okából visszatérítése a tárgya, a közigazgatási hatóság, mint iparhatóság hatáskörébe tartozik. (1901. jan. 12. 49166.) = Azonos: Biztosító társasági főügynökség főnökére nézve 1901. decz. 39.596. sz. 139. C: Czég vezető, ha szolgálati viszonyban áll, az ipartörvény alá esik. (97. jan. 4. I. S. 189. sz.) 140. Győri T.: A czégvezető, mint legtágabb hatáskörrel biró kereskedelmi meghatalmazott, e különleges állásánál fogva pusztán czégvezetői személyes viszonyát és a czégvezetésre nyert megbízás esetleges visszavonását illetőleg nem tartozik azok közé a kereskedősegédek közé, a kiknek a főnökhöz való viszonya a 176. §. alá tartozik. Az 1884 : XVII. t.-cz. 92. §-ában nincs is felsorolva. De nincs kizárva, hogy ha a czégvezetői megbízáson felül még más szolgálati viszonyban is áll, ugy e viszony megszűnéséből származólag fizetési igényei tekintetében a kereskedősegédekre megállapított szabályok legyenek alkalmazhatók. C. hh. 1896. jul. 1. 993. 1.41. Bpesti T.: Dohánytőzsde tulajdonosa és alkalmazottja között a szolgálati viszonyból felmerült vitás kérdés elsősorban az iparhatóság elé tartozik, mert az 1884: XVII. tcz. 183. §-ának d) pontja csak az államnak az egyedáruságra vonatkozó vállalatait nem tekinti általában az ipartörvény alá esőknek, de nem egyúttal a tőzsdei áruknak