Váltó-, csőd- és szabadalmi jog (Budapest, 1906)

108 Biztositási visszkereset-biztonság hiánya miatt. •neméül a biztositási végrehajtást is ismerte, mégis mindkét alsóbiró­ság helyesen mondotta ki, hogy jelen esetben az elfogadó ellen veze­tett végrehajtások siker nélkül megkísértetteknek nem tekinthetők, mert biztonság hiánya miatti visszkereset esetében még le nem járt tartozás biztosításáról van szó, a V. T.-nek erre vonatkozó, a köztörvényi köve­teléseknél helyt nem fogható szigorúbb rendelkezései tehát szorosan magyarázandók, amiből következik, hogy a V. T. 29. §. 2. p.-ban emí­litett pénzbeli tartozás alatt csakis kielégítési végrehajtás elrendelésére alkalmas határozattal, illetve okirattal igazolt tartozás, az elfogadó ellen siker nélkül megkisérlett végrehajtás alatt pedig csak kielégítési vég­rehajtás értendő. (1900. jan. 9. 1243/99.) =• Azonos: C. 901. decz. 4- 925. sz­Biztonság hiánya miatti visszkeresethez szükséges óvás felvétele és a végrehajtás. i Sö(S. Bp esti T.: Hhagyja a benne .felhozott indokoknál fogva any­nyival is inkább, mert felp. a >C) a. óvást akkor vette fel, a mikor még az elfogadó ellen kielégítési végrehajtás siker nélkül nem vezet­tetett, amikor tehát még biztonság hiánya miatti visszkereseti joga fel nem éledt: és mert felp. azt, hogy a kielégítési végrehajtásoknak, az elfogadó ellen a jelen per folyama alatt történt foganatosítása ütán kívánt és nem nyert volna az elfogadótól biztosítást, óvással nem iga­zolja, ennek hiányában pedig a per folyama alatt foganatosított kielé­gítési végrehajtások felp.-nek a biztonság hiánya miatti, visszkereseti­hez való jogát meg nem állapítják. (95. okt. 16. 2014.) Biztosítási visszkeresethez szükséges óvás felvétele, ha az elfogadó csőd alá jutott. 307., C: Nem jöhet figyelembe alp.-nek az a kifogása, hogy a biz­tonság hiánya miatti biztositási visszkeresetnek a V. T. 29. §. I. p.-ban meghatározott itt fenforgó azon esetében, ha az elfogadó csőd alá jutott, az elfogadó csődtömege gondnokánál felvett óvással nincs igazolva, hogy a váltóbirtokos az elfogadótól bzitositást nem kapott. A \ ál tói jogok érvé­vényesitésére vag'yi fentartásárá szolgáló cselekmények — a mint ezt a Ouria már többször kimondta — hatályosan teljesíthetők ugyan ma­gánál a csődbejutott elfogadónál, illetve telepitett váltónál a csődbe jutott telepesnél is, mégis tekintve, hogy a tömeggondnoknak a csőd­törvény 3. és 100. §-ában reáruházott jogkörnél és kötelességeinél fogva a közadós vagyoni viszonyairól kellő tájékozottsággal kell bírnia s a 101. §. szerint a közadós köteles a tömeggondnok'nak a szükséges felvilágositásokat megadni; — a V. T. 29. §. 4. bekezdése szerint adandó nyilatkozatra a tömeggondnok is épp 'ugy hivatvla Van, mint maga a közadós s ezeknél fogva az elfogadó csőd­ftömege gondnokánál, illetőleg vele szemben felvett óvás annak iga­zolására, hogy a váltóbirtokos az elfogadótól biztosítást nem nyert, ele­gendő. A sommás végzés te'iiát, mindkét alsóbirói ítélet megváltoztatá­sával hatályban fentartandó volt. (1899. mároz. 7. 99.)

Next

/
Thumbnails
Contents