Váltó-, csőd- és szabadalmi jog (Budapest, 1906)

102 Telepítés törlése. 1876: XXVII. Két telep közül az elsőnek kitörlése. t-cz 292 Szegedi T.: Az e.-biróság Ítélete hhagyatik. Ind.: A váltó "T. ö tartalma szerint azon két telepítés, látható és az első telepítés törölve van és fp. maga beismeri, hogy az első telepet ő törölte. Azt állította ugyan fp., hogy a törölt telep egyik forgató által utólagosan és jog­talanul vezettetett a váltóra, hogy e szerint tehát a törült telep ere­detileg a váltón nem volt, ezt az állítását azonban alp.-ek tagadásával szemben bizonyítani meg sem kísérletté, azt pedig, hogy a törlés az aláírás előtt vagy az aláírás 'után bár, de alp.-ek beleegyezésével tör­tént volna, nem is állította. Az első telep tehát a váltó eredeti tartalma szerint meglévén, felp. a váltót fizetés végett ezen a helyen lett volna köteles bemutatni, mert amennyiben a váltón két fizetési hely jelölte­tik ki, a V. T. 3. §-ának 7. pontja ér'telmében fizetési helynek az első tiekintendő. (Minthogy pedig felp. a kereset­hez csatolt óvás tanúsága szerint a váltót fizetés végett nem az első rendben megnevezett fizetési helyen mutatta be, visszkereseti joga a V. T. 43. §-a értelmében nemcsak a forgató és kibocsátó, hanem az elfogadó ellenében is elenyészett. C: Hhagyja annyival inkább, mert felp. azt, hogy a váltón első helyen feljegyzett telepítés törlése jogosan történt, nem bizonyítván, a a második helyen kijelölt telepítésnél történt óvatolás szabályszerűnek nem tekinthető, minélfogva felperes a V. T. 43. §-a értelmében nemcsak visszkeresetét, hanem az elfogadó elleni váltókeresetét is elveszté. (92. aug. 29. 1352.). A telepítési szöveg felülírása — törlés. 293. C: A váltóból kitűnik, hogy az intézvényezett lakhelye alatt oda vezetett bélyeglenyomati szöveg épen abban a részében, mely az alperes állítása szerint az e ... takarékpénztárnak telepesként meg­megjelölését tartalmazná, a tentával irt «Kolozsvárt» szóval felül van irva, aminek folytán a felül irott szöveg a maga teljességében el sem olvasható. A felül irt szöveg pedig a felülírással kítöröltnek tartandó, minek folytán abból alperes a telepes személyének kijelölésére vonat­lag kifogást nem érvényesíthet, mert azt nem is állította, hogy a felül­írás az általa elfogadott bélyeglenyomattal odavezetett eredeti teljes szövegnek jogellenes megváltoztatásával eszközöltetett. A váltónak a felülírás mellett fennálló jelenlegi tartalma pedig telepesnek kijelölését nem foglalja magában, mert a «Kolozsvár» szó után olvasható osztrák­magyar bank fiókintézeténél levő girószámlája által» magában véve csu­pán fizetési módozatot állapit meg. (1893. deczember 7-én 1724/1892. szám a.) A váltótörvény 36. §-a csak a törölt hátiratokra mondja ki, hogy azok nem létezőknek tekintetnek; a törölt telepítéssel szembeni a váltóbirto­kost terheli a bizonyítási kötelesség. 294. BpestiT.: A kereseti váltó annak eredeti törölt tar­talma szerint szerint Budapesten az első hazai takarékpénztár-egyesü-

Next

/
Thumbnails
Contents