Magánjog 3. kötet, Öröklési jog (Budapest, 1906)
74 Örüklési jog-. ból fizetett és a mely iránt a pernyertes felp.-ek ellen egyedül támasztott viszonkeresetet. Ezt a követelést azonban azért nem lehetett megítélni, mert ő a férje hagyatékához tartozott vagyonból a házasságuk tartama alatt szerzett ingatlanok és épületek felerészén felül a férjére annak apjáról háramlott jelentékeny ingatlanok felerészét is tulajdonul nyerte, a melyekben őt öröklés nem illette; ezekkel tehát az 500 frt követelésére, sőt még özvegyi jogára teljesen kielégíttetett, a mit támogat a körülmény is, hogy az örökhagyó halála után az annak hagyatékához tartozó ingatlanait a saját ingatlanaitól elkülönítette s a felp.-ek birtokába átbocsátotta. A másodbiróság 478/98. sz. ítéletének a 37 frt 80 kr. ingókra vonatkozó része azért hagj^atott helyben, mert ezen ingók a fent előadottak szerint törvényes öröklés alapján a 3378/95. sz. keresettel folyamatba tett perbeli felp.-eket illetnék, ezek azonban keresetükben a kérdéses ingókat maguknak megítéltetni nem kérték, sem a másodbiróság ítélete ellen, melylyel a kérdéses ingók az örökhagyó nagyanyjának tulajdonául megítéltettek, felebbezéssel nem éltek. (1889. nov. 28. 2184. sz.) 53. Zombori tsz.: Felp.-ek keresetükkel elutasittatnak és a viszonkeresetnek hely adatik és néhai K. J.-nénak ingatlanai feléből álló hagyatékára K. J. elsőrendű alp.-nek hitvestársi örökösödési joga ezennel bíróilag elismertetik. Indokok: Felp.-ek keresetükben előadták, hogy a részletezett összes ingatlanok néhai K. J.-né öröklött vagyonát képezik s abból a férjet mi sem illeti, hanem azok felp.-eket; mint testvéreit illetik. Alp.-ek tagadják, hogy a kereseti ingatlanok öröklött vagyont képeznének, mert az szerzeményi vagyon, melynek öröklésében elsőrendű alp. mint örökhagyó férje felp.-eket megelőzi ; azért kéri K. J. alp. viszonkeresetileg magát örökhagyó kizárólagos örökösének elismertetni. Alp.-i tagadással szemben felp.-ek egyáltalán nem bizonyították, hogy a kereseti ingatlanok örökhagyónak öröklött vagyonát képeznék, a szerzett vagyonban pedig elsőrendű alp. mint hitvestárs őket lemenő örökösök hiányában az öröklésben megelőzi, azért felp.-eket keresetükkel elutasítani kellett. Minthogy pedig elsőrendű alp. a becsatolt esketési bizonylat, 2 darab telekkönyvi kivonat és szerződéssel bizonyította, hogy az összes hagyatéki ingatlanok mind a házasság tartama alatt vétettek s mivel mindazon vagyon, mely a házasság tartama alatt szereztetik, mig annak öröklött volta nem igazoltatik, szerzett vagyonnak tekintendő, felp.-ek pedig azok öröklött voltát egyáltalán nem bizonyították, azért ezen szerzett vagyonban lemenő örökösök hiányában