Magánjog 3. kötet, Öröklési jog (Budapest, 1906)

Felmenők öröklése. 93 nélkül elhalt örökhagyó után sem szülők, sem ezektől leszármazott oldalrokonok nem maradtak, ifj. Sz. P.-nak azonban ifj. T. I.-né Sz. E. apai és anyai ágon testvére maradt, ez felp.-t mint öreg­apát a törvényes öröklésben megelőzi. Nem birván tehát felp. néh. ifj. Sz. P. után öröklési joggal, a most nevezett végrendelete érvé­nyességének megtámadására nincs kereseti joga, ennek hiánya miatt tehát őt elutasítani kellett és pedig a kötelesrészre vonatkozólag azért is, mert a nagyszülőknek nincs kötelesrésze. (1889. okt. 8. 475. sz.) C. : Hh. azért is, mert az országbírói ért. 12. §-a a szülők és nagyszülők között különbséget tevén, a törvény ezen rendelkezéséből kétségtelen, hogy a 7. §. intézkedése a kötelesrészre jogosultnak nevezett szülők alatt csakis az atyát és anyát kívánta érteni. (1890. jun. 18. 194. sz.) = Hasonló: Bp. T. 3194/88. sz. a. Az atya nem örököl törvénytelen gyermeke után. (>8. C.: A törvénytelen gyermeknek csak anyja után van a fennálló birói gyakorlat szerint törvényes örökösödési joga, de az apai vagyonból őt öröklési jog nem illeti s ebből következik a köl­csönös viszonosságánál fogva, hogy az apa sem követelhet törvény­telen gyermeke után örökséget vagy törvényes osztályrészt, hanem hogy arra egészben az anya van hivatva; mert a leszármazók s hitvestárs nélkül elhalt örökhagyónak szerzeményi javaiban is örö­kösödik a szülő s jár neki kötelesrész is mindazon javakból, a melyekből végrendelet nem léte esetén törvényes örökrészt köve­telhetne (id. törv. szab. 7. és 10. §§.), mert a végrendeleti hagyo­mányok a kiszabásánál alapul szolgáló hagyatéki értékből nem vonhatók le s a hagyományosok is tartoznak eltűrni a kötelesrész­nek a hagyatékból leendő kielégitését, illetőleg tartoznak a nekik szánt hagyományokból aránylagos levonást tűrni. (1883. nov. 28. 1926. sz.) 4 OLDALROKONOK ÖRÖKLÉSE. Ági öröklés. 69. C.: Helyesen utasitotta el a másodbiróság felp.-eket ke­resetükkel a karácsondi 430. sz. telekjegyzőkönyvben foglalt ingat­lanra vonatkozólag, mert arra nézve, hogy felp.-ek mint néhai P. J. gyermekei az örökhagyó K. A. után maradt ezen ingatlanra mint ági vagyonra oldalági örökösödési jogczimen öröklési igényt érvé­nyesíthessenek, nemcsak azt kellett kimutatniok, hogy az érintett in-

Next

/
Thumbnails
Contents