Magánjog 2/2. kötet, Családjog és kötelmi jog 2. (Budapest, 1906)
486 Szerződés. jegyzőkönyvvel mint hivatalos okirattal szemben figyelembe nem jöhet és a korábbi megállapodásnak fel nem emlitése jogilag nem szolgál akadályul arra, hogy ez a korábbi megállapodása a későbbi ellenkező, de ugyanegy tárgyra vonatkozó megállapodással jogilag önként hatályát veszitse. Alp.-nek az a panasza sem bir alappal, hogy eljárási jogszabály sértésével vette a felebbezési bíróság felp.-éknek a megtévesztésre vonatkozó puszta állítását figyelembe; mert a felebbezési bíróság a korábbi megállapodást nem a felp.-éknek az alp. részéről történt megtévesztése alapján, hanem az alapon vette jogi hatályát vesztettnek, hogy a peres felek később, a hagyatéki tárgyalásnál kötöttek az anyai hagyatékra nézve a korábbival ellenkező egyezséget. (1902. febr. 27. I. G. 583. sz.) 100. C.: A felebbezési bíróság valószínűnek fogadta ugyan el alp.-nek azt az állítását, hogy a kölcsönadó a kölcsönvett összeget azzal adta alp.-nek, hogy az csak a kölcsönvevő elhalálozása után fizetendő vissza; ámde más részről a felebbezési bíróság azt is megállapította, hogy a pénz átadása után néhány nap múlva állította ki alp. a kereset alapjául szolgáló kötelezvényt, a mely e tekintetben kifejezetten eltérő rendelkezést tartalmaz, a mennyiben a visszafizetés idejét három havi előzetes felmondáshoz kötötte, a miből a felebbezési bíróság az anyagi jogszabályoknak megfelelően vonhatott a jogi következtetést arra, hogy ha történt is az adóslevél kiállítását megelőző időben oly akaratkijelentés, mely tartalmánál fogva alkalmas lehetne arra, hogy a kereset érvényesítésére akadályul szolgáljon, ez az akaratkijelöntés az utóbb kiállított adóslevélnek eltérő rendelkezésénél fogva hatályát vesztette, hogy pedig az adóslevél kiállítása után történt volna a fizetés határidejének szabályozására, va,gy a fizetés elengedésére vonatkozó valamely nyilatkozat, azt a felebbezési bíróság bizonyítottnak el nem fogadta. (1903. máj. 19. I. G. 20. sz.) Az írásbeli szerződéssel ellentétes szóbeli megállapodások b) hatályosak. 110. C.: A mint ezt az elsőbiróság ítélete indokaiban helyesen kifejtette, az írásbeli okiratokkal egyidejűleg létrejöttnek állított szóbeli megállapodások rendszerint figyelembe nem vehetők. Fenforgó esetben azonban tekintve, hogy az A-/, alatti okirat sem a kölcsön jogezimét nem foglalja magában, sem a visszafizetésnek, illetve visszaszolgáltatásnak (zurückerstatten) ott kifejezett módjából, t. i. alkalmilag (gelegentlich), a 400 frt készpénzben visszafizetésének kötelezettsége határozottan meg nem állapitható : ezzel az okirattal