Magánjog 2/2. kötet, Családjog és kötelmi jog 2. (Budapest, 1906)

A szerződések alakja. 483 kérdésre nézve a felek valódi egyező akarata az okiraton kivül kerestessék, jelesül, hogy a felek részéről az okirat megszerkesztése alkalmával tett nyilatkozatok és ezekkel kapcsolatos körülmények megállapittassanak. (1902. decz. 22. I. Gr. 383. sz.) Az írásbeli szerződéssel ellentétes szóbeli megállapodások a) hatálytalanok. 102. C. : Tekintve, hogy a keresethez A*/, alatt csatolt okirat­ban előforduló „szóbeli megállapodásunk szerint" kitételnek helye­sen más értelem nem tulajdonitható, minthogy a bérleti szerződés megkötése alkalmával fenforgott szóbeli megbeszélések és egyez­kedések eredménye lett az okiratba végmegállapodásként felvéve és hogy ehhez képest azon megbeszélések, melyek abba felvéve nem lettek, elejtetteknek tekintendők; tekintve továbbá, hogy az A-/­alatti okirat szerint alp. czég feltétlenül és minden megszoritás nélkül kötelezte magát a kibérelt raktár padlózása és párkányzása költségeinek fele részben való viselésére, minélfogva azon alp. által esküvel bizonyitani kivánt szóbeli megállapodás, hogy az imént jelzett költségek számszerűleg 150 frtban lettek meghatározva és hogy ő azok felének, vagyis csupán 75 frtnak viselésére kötelezte magát, mint A-/, alatti Írásbeli szerződésben foglalt és alp.-nek fel­tétlen kötelezését lényegesen megszorító és igy az Írásbeli szerződés tartalmával ellenkező kikötés annál kevésbé jöhet figyelembe, mert ezen állítólagos szóbeli egyézkedés, alp.-nek saját előadása szerint is, az írásbeli szerződés megkötésével egyidejűleg történt, mindezen, valamint az elsőbirósági Ítéletében foglalt vonatkozó egyéb indoknál fogva az elsőbirósági Ítélet hh. volt. (1892. szept. 28. 1168. sz.) 103. Szegedi T.: A per folyamán felp. által felmutatott szer­ződés szerint alp. arra kötelezte magát, hogy a keresetben megje­lölt bolthelyiséget e helyiség uj bérlőinek 1893. ápr. 24-től kezdve adja át. Ezzel szemben a per folyamán kihallgatott tanú E. A. vallja ugyan, hogy az uj bérlők beleegyeztek abba, hogy alp. az említett bolthelyiségben 1893. május 1-ső napjáig benn maradhas­son, s alp. kívánta is, hogy ez a megegyezés a bolt átadása iránt készített írásbeli szerződésbe felvétessék, s habár e tanú vallomását támogatja a szintén kihallgatott W. A. tanú, kinek vallomása sze­rint az uj bérlők az emiitett szerződés létrejötte alkalmával alp.-nek a fentemiitett beleegyezésüket adták: mindazonáltal e megegyezés az utóbb irásba foglalt szerződésnek fent előadott tartalmával szem­ben figyelembe nem vehető, s ennélfogva felp.-nek az emiitett meg­egyezéshez való hozzájárulása bizonyítására alp. által kínált főeskü 31*

Next

/
Thumbnails
Contents