Magánjog 2/2. kötet, Családjog és kötelmi jog 2. (Budapest, 1906)

572 Szerződés. ság ítéletében megállapított tényállás szerint azonban a palicsi kis korcsma bérlete iránt felek között megkötött szerződésnek nem ké­pezte feltételét az, hogy Palicson a tényleges viszonyokhoz képest két korcsmánál több nem fog felállitatni. E szőrint az alp. bérfize­tési kötelezettsége megállapításánál nem döntő a szerződő feleknek, a szerződésben feltétlenül ki nem kötött, a tényleges viszonyoknak változatlanságára alapított feltevése, mint a szerződés megkötésének indító oka, következőleg a felebbezési bíróság nem sértett mog anyagi jogszabályt az által, hogy az alp.-nek erre alapított védeke­zésére súlyt nem helyezvén, bérfizetési kötelezettségét az ez irány­ban a bérszerződésben elvállalt feltétlen kötelezettségénél fogva meg­állapította és eljárási jogszabályt sem sérthet meg az által, hogy az alp. részéről sem lényeges körülmény bizonyítására felhívott tanuknak kihallgatását mellőzte. (1896. márcz. 18. I. G. 190.) 244. Marosvásárhel3ri T. : A jogügylet indoka bárom esetben lehet döntő; s a biró e részben a tényállást csak e három esetben volna köteles megállapítani. 1. Az osztrák ptkv. 901. §-ában foglalt rendelkezés szerint a szerződés indoka a terhes szerződés érvényességére befolyást csak akkor gyakorolhat, ha felek a szer­ződés indokát föltételül kötötték ki. Hogy pedig ilyen kikötés történt s hogy ez most lényeges volna, azt nem is állítják az alp.-ek; 2. az indok tekintetbe jöhet még akkor, ha turpis causa alapján támad­ják meg az ügyletet. Ily támadást alp.-ek szintén nem intéznek; 3. az indok lényeges még, ha a szerződés kétes értelmének magya­rázásáról volna szó, ily kételyre alapot azonban a szerződés nem ad. Az indok tényállásának megállapítása tehát a jelenlegi esetben közömbös. (1901. okt. 1. G. 63. sz.) 245. C.: A másodrendű alp. csődtömeggondnoka felülvizsgá­lati kérelmében a felebbezési bíróságnak ítéletét azért támadja meg, mert panasza szerint a felebbezési bíróság a marasztalás kimondá­sánál figyelmen kivül hagyta azt, hogy az A) a. szerint alp.-ek és a felp.-ek között megkötött annak az egyezségnek, a mely szerint az alp.-ek fizetési kötelezettséget vállaltak a csőd alatt álló £őadósnak tartozásáért, nem lehett más czélja és indító oka, mint az, hogy az egyezség a főadósnak többi hitelezőivel is létrejöjjön s ily módon az ez ellen elrendelt csőd megszüntethető legyen. Ez a panasz azonban alaptalan, mert a felebbezési bíróság tényállásában meg van állapítva, hogy az A) alatti egyezségnek megkötésekor az alp.-ek fizetési kötelezettségüknek elvállalását feltételhez nem kötötték, ha­nem azt feltétlenül tették. De nem alapos a panasz annyiban sem, a mennyiben az arra irányul, hogy a szerződés megkötésének indító

Next

/
Thumbnails
Contents