Magánjog 2/2. kötet, Családjog és kötelmi jog 2. (Budapest, 1906)

A szerződések tárgya. 557 bizó érdekeinek megóvása czéljából adta el, hanem az ügyletet saját követelésének kielégítése végett bonyolította le, tartozott volna az eladásnál a kereskedelmi törvény 305. §-ban előirt eljárást követni, ezt azonban nem tette, sőt azt sem bizonyította, hogy az általa a D) alatti tőzsdeügynöki kötjegy szerint bíróság közbenjötte nélkül eladott papíroknak tényleg birtokában volt és hogy azok tényleg alp. rendelkezésére állottak. A D) alatt jelzett eladás tehát alp. rovására történtnek tekinthető nem lévén, annak alapján felp. alp. ellen jogos követelést nem támaszthat. Mindezeknél fogva az elsőbiróság helye­sen ítélt, midőn felp.-t keresetével elutasította. (1898. márcz 23. 3709/1897 sz.) C. : Hh., a kereseti ügyletnek tisztán árkülönbözetre irányuló fogadásszerü szerencsejáték természetére alapított saját, valamint az ide vonatkozóan az elsőbiróság ítéletében is felhozott és átvett indo­kokból és még azért is, mert a midőn a fenforgó körülményekre tekintettel, megállapítottnak vehatő az, hogy a feleknek szándéka a kereseti ügylet megkötésénél nem irányulhatott másra, mint a vétel tárgyává tett államvasuti részvények tőzsdei árkülönbözetének meg­fizetésére, a felp. nem vitathatja sikerrel azt, hogy a kereseti ügy­letnek irásba foglalt tartalma nemcsak, hogy ki nem zárta, hanem egyenesen lehetővé tette bármelyik félnél, hogy a másiktól a tény­leges teljesítést követelhesse, sőt a felp. a jelen esetben, mielőtt még a már egy izben elhalasztott határnap bekövetkezett s a kere­seti ügyletet a tőzsdei árkülönbözetre tekintettel lebonyolította volna, a H) alatti szerint az alp.-hez felhívást is intézett az esetleges szál­lítási intézkedésre nézve, nem vitathatja pedig azért, mert a tisztán tőzsdei árkülönbözetre irányuló ügyletek a mindennapi élettapasztalat szerint rendszerint a valóságos teljesítésre irányuló Írásbeli szerző­dések alakjában köttetnek meg és a midőn, mint a jelen esetben, egyfelől a per adatai alapján meg van állapítva az, hogy a felp. az ügylet lebonyolításánál már az első határidőben kizárólag a tőzsdén jegyzett ár szerint jelentkező különbözetnek megfizetését tartotta szem előtt, másfelől pedig semmi adat sincs arra nézve, hogy az alp. a körülbelül 70000 frt. tőzsdei vételár szerinti értéket képviselő 200 darab államvasuti részvényre nézve a kereseti ügy­letet tőkebefektetés czéljából, a vételárnak az átvétellel való egyide­jüleges kiegyenlítése által czélozta megkötni, sőt épen az ellenkező van megállapítva, a felp.-nek az ügyletnek látszólagos teljesítésére irányuló eljárására suly nem helyezhető. (1898. okt. 26. 612. sz.)

Next

/
Thumbnails
Contents