Magánjog 2/1. kötet, Családjog és kötelmi jog 1. (Budapest, 1906)
102 Családjog. B p e s t i T. : A T. az elsőbiróság ítéletét a tekintetben, hogy a keresetnek a rácztöttösi 504. számú telekjegyzőkönyvben 908/b.. helyrajzi sz. a, jegyzett fekvőség felének birtokba adására, a másodrendű felp. öröklési jogának, tartásának, nevelésének és kiházasitásának telekkönyvi biztosítására vonatkozó része elutasittatott, nem felebbeztetvén, érintetlenül, egyéb részében pedig hh.f azon megjegyzéssel, hogy a telekkönyvi törlés mások időközben szerzett jogainak sérelmére nem lehet. Indokok: Az elsőbiróság Ítélete a tekintetben, hogy az elsőrendű felp. és alp. között C) szerint kötött ajándékozási jogügyletet visszavontnak és illetve vastag hálátlanság indokából megszűntnek s az ennek alapján szerzett nyilvánkönyvi jog törlésével az előbbi telekkönyvi állapotot visszaállitandónak kimondotta, helyben volt hagyandó indokaiból és azért, mert az alp. által elkövetett házasságtörés felp.-sel, mint ajándékozó házastárssal szemben súlyos sértést képez, ez pedig, mint a köteles házassági hűség megszegése, elegendő indokot képez olyan ajándékozási jogügylet visszavonására, mely a házassági jogviszony kifolyását képezte, és mert az, hogy a sértés büntetőbiróságilag nem üldöztetett, vagy a büntethetőség elévülés folytán megszűnt, azon következményekre nézve, melyeket a tény magánjog szerint maga után von, befolyással nincs. (1887. jan. 27., 28,691/1886. sz.) C. : A budapesti T. ítélete indokaiból hh. (1888. szept. 4. 1169. sz.) Házasság alatti ajándék a hitvestársi érdemtelenség miatt hatálytalanná válik. 108. C.: Mindkét alsóbiróság Ítéletének mv.-ával felp. keresetével elutasittatik. Indokok: A keresetbe tett ingatlan tulajdonjoga felp.-re a D) a. közjegyzői okiratba foglalt ajándékozási szerződéssel és abban az időben ruháztatott át, a mikor még peres felek házassági kötelékben együtt éltek; kétségen felül áll, hogy felp.-nek az alp. részéről való megajándékozása ama czéllal történt, — ha e körülmény a közjegyzői okiratban kifejezésre nem is jutott — hogy a szerződő ügyfelek közt a házastársi jogviszony állandóan feiunaradjon és ugyanők házas együttélést fognak folytatni. A 2. •/. a. Ítélettel azonban bizonyítva van, hogy a peres felek közt fennállt házassági kötelék abból az okból, mert felp. az alp.-t ok nélkül elhagyta és az életközösség visszaállítását megtagadta, még 1895-ben, tehát a kereset benyújtását megelőzően, felbontatott. Tekintettel pedig arra, hogy felp.-nek