Magánjog 1. kötet, Személyjog és dologjog (Budapest, 1904)

614 Zálogjog és jelzálogjog galmánál fogva és eltérő kikötés nélkül csak személyes biztosítást jelent és a kezes vagyonára a hitelező zálogjogot csak akkor szerezhet, ha ezt a kezes a kezességi okiratban a zálog tárgyának kijelölésével, vagy legalább az általános biztositás megadásával megengedte, avagy ha a kezes ellen marasztaló bírói határozat hozatik, K. József azonban az F. a. szerződésben ily engedélyt nem adott és valamely összeg fizetésére való kötelezés még e perben sem kéretett, felp.-nek a zálogjog szerzésére irányzott keresete minden alkalmas jogalapot nélkülöz. Miért is mindkét alsóbiróság Ítéletének megváltoztatásával felp.-t keresetével, elutasítani kellett. A perköltség azért lett kölcsönösen megszüntetve, mert felp., figyelemmel a zálogjogi előjegyzést rendelő végzések tartalmára, egészen alap nélkül perlekedőnek még sem tekinthető. (1892. évi 9355. sz.) = Az antichresis tilalma folytán semmis jelzálogszerződés tekintetében v. ö. a C. IX. sz. polg. t. ü- határozatát, fent 627- sz. Rosszhiszeműség a jelzálogszerzésnél. 819 C: Az elsőbiróság itelétének indokaiban felhozott és az 1893: XVIII. tcz. életbelépte után indított jelen perben a most hivatkozott törvény 215. §-ához képest a 64. §. alapján szabadon mérlegelendő perbeli adatokkal bizonyítást nyert felp.-ek amaz állítása, hogy az alsószelyistyei 152. sz. tjvben foglalt ingatlanokat az 1854. évben elhalt telekkönyvi tulajdonos G. Mihajlónak leánya és kizárólagos örököse G. Anna még 1868. évben felp.-ek atyja D. P. Vaszilyunak eladta és hogy ez időtől fogva azokat nevezett vevő birtokolta és használta; azt. pedig, hogy D. P. Vaszilyu halála óta ezeket az ingatlanokat felp.-ek, mint annak örökösei birtokolják és használják, alp. ellenbeszédében tagadásba nem vette. Tekintve, hogy a telekjegyzőkönyvből kitűnik, hogy D. P. Vaszilyu javára még 1868. évi október hó 30-án a vételári jog is nyilvánkönyvileg feljegyeztetett, ez a feljegyzés a vevő tulajdonjogának telekkönyvi kitüntetésére nem alkalmas ugyan, de elegendő alapot nyújt, hogv abból alp. a telekkönyv betekintése után azt a meggyőződést szerezze, hogy az ingatlanok felett G. Anna jogszerűen többé nem rendelkezhet, és azokra nézve alp.-nek zálogjogot nem engedhet. Minthogy alp. ugyanabban a kis népességű községben lakik, a hol az ingatlanok vannak, alaposan feltehető, hogy alp.-nek arról is kellett tudomást szereznie, hogy az ingatlanokat nem G. Anna, hanem felp.-ek tartják birtokukban, ennélfogva alp. egyáltalán nem védekezhetik azzal, hogy G. Anna által részére 1890. évi márcz. 24-én kiállított kötelezvény alapján 1891. évi ápril 3-án a telekkönyvben bizva jóhiszeműen szerzett zálogjogot az emiitett ingatlanokra. Minthogy pedig a telekkönyvi rendszerrel kapcsolatos anyagjogi törvényeink csak a jóhiszeműen szerzett nyilvánkönyvi jogokat védik és a nyilvánkönyvi jogosulttal szemben is a rosszhiszeműség bizonyítását és ennek esetében a nyilvánkönyvön kivül korábban szerzett jogok érvényesítését megengedik és mint-